Végleges Európa lemaradása?

Hét évszázada első ízben fordul elő, hogy Európa nem a világ meghatározó növekedési központja. A növekedési centrum a kilencvenes évek második felétől - az elmúlt években felgyorsulva - tartósan eltolódott a Távol-Keletre és a csendes-óceáni térségbe - mondta Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet vezetője a VKI és az Európai Bizottság által a római szerződés 50. évfordulójára rendezett konferencián.

Esély sincs a visszatérésre

Inotai András szerint a belátható jövőben nincs reális esély arra, hogy Európa újra növekedési centrummá váljon. Még akkor sem, ha a jelenlegi központokban súlyos működési nehézségek lépnének fel. A növekedési ütemkülönbség többek között az alacsonyabb foglalkoztatottságból, az egyes kulcsterületeken megfigyelhető technológiai lemaradásból, vagy a rugalmatlanabb munkaerő-piaci, de tágabb értelemben szociális környezetből és történelmileg röghöz kötött társadalmi mentalitásból adódik a szakértő szerint.

Mindennek hatása a következő évtizedben fog minőségi változást eredményezni. Ekkor fog világossá válni nemcsak az európai politikusok, de az európai társadalom számára is a lemaradás ténye, és annak első kézzelfogható, nem egy esetben akár nagyon fájdalmas következménye.

Nem Európának termelnek

"Reménysugár a horizonton" - fogalmazott Inotai András annak kapcsán, hogy a transznacionálissá fejlődött európai vállalatok kifejezetten jól teljesítenek a globális versenyben - de nem Európában. Sőt: egyre nagyobb a szakadék az egyes nemzetállamok gazdasági teljesítménye és tősgyökeres vállalataik világméretű tevékenységének profitja között. Nem itt keletkezik a profit nagy része, és még kevésbé jellemző, hogy azt Európában költenék új beruházásokra.

A francia, a német, az olasz gazdaság 1 százalék körüli növekedést tudott kiizzadni az elmúlt években, miközben az adott országok vállalatai rekordprofitot realizáltak az EU-n kívül. A "nemzetgazdaság" és a transznacionális vállalatok közötti "elidegenedési folyamat" tovább folytatódik, ha az EU nem lesz képes átfogó reformokra, a tagállamok pedig nem kevésbé átfogó államháztartási kiigazításra, beleértve mindenekelőtt a 3-4 évtizeddel ezelőtt kiépített "európai szociális modellt".

A ma működő szociális modell sem a globális kihívások, sem a munkaerő-piaci adottságok (kötöttségek), sem a demográfiai változások miatt nem tartható - emelte ki Inotai András. A jelenlegi feltételek mellett nem biztosítható az EU versenyképességét célzó lisszaboni stratégia kettős célja, a növekedés és a munkahely-teremtés párhuzamossága sem.