Nem sok jóra számítanak az európaiak

2006.01.16. 16:20
A TNS Opinion & Social közvélemény-kutató Európai Bizottság számára készített Eurobarometer felmérésének eredményei szerint Európa gazdasági kilátásai nem túl bíztatóak. Kétszer annyian vannak azon a véleményen, hogy országuk gazdasági és foglalkoztatottsági helyzete rosszabbra fordul a következő 12 hónap folyamán, mint akik javulásra számítanak.
Az Európai Unió 25 tagállamában mintegy 30 ezer fő megkérdezésével készült felmérés szerint a válaszadók a következő 12 hónapban leginkább a munkanélküliség miatt aggódnak (40 százalék). Ezt szorosan az adott ország általános gazdasági helyzete iránti aggodalom követi (39 százalék). Húsz százalék számít arra, hogy ez a családi költségvetésre is rányomja bélyegét.

A 2005 tavaszán végzett, előző Eurobarometer felmérés óta nem változott lényegesen az emberek véleménye arról, hogy miként alakulhat országuk gazdasági helyzete a következő 12 hónap folyamán. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a gazdaság miatti nyugtalanság meglehetősen eltérő az egyes országokban. A 15 régi tagállamban az aggodalom mértéke az írországi 4 százaléktól a németországi 43 százalékig terjed.

A magyarok borúlátóbbak

A sorrend a magyar adatok szerint is hasonlóan alakul, bár (az adott ország gazdasági helyzetének alakulásától eltekintve) valamivel kevésbé vagyunk optimisták, mint az európai átlag. A leginkább pozitív várakozások a válaszadó életét általában, illetve a megkérdezettek háztartásának anyagi helyzetét övezik, igaz, itt is elmaradunk némileg az összeurópai átlagtól.

Jóval kedvezőtlenebb azonban a munkavállalói helyzet megítélése: mindössze a válaszadók 12 százaléka vár javulást (európai adat: 22 százalék), míg 23 százalék a helyzet rosszabbra fordulására számít, 11 százalék pedig teljesen bizonytalan (EU: 9-9 százalék). A legnagyobb arányú negatív válaszok az általános magyarországi gazdasági helyzet, illetve a magyarországi munkavállalási lehetőségek megítélésekor születtek.

Általánosságban elmondható, hogy a fiatalok (különösen a 30 év alattiak), valamint elsősorban a budapesten élők pozitívabban ítélik meg helyzetüket, míg az idősebb generációk borúlátóbbak. Ez elsősorban a válaszadók általános életét, a háztartások anyagi helyzetét, valamint a saját munkavállalói helyzetet firtató kérdések esetén élesedik ki.

Az EU legnagyobb problémái

Az országukra jelenleg váró két legfontosabb problémát firtató kérdésre az európai válaszadók mintegy fele (44 százalék) a munkanélküliséget jelölte meg vezető problémának. Különösen magas ez az arány az új tagországokban, ahol tíz polgárból mintegy hat (57 százalék) fejezte ki aggodalmát.

Ennek ellenére azt is látni kell, hogy 2003 óta először csökkent azon EU állampolgárok száma, akik a munkanélküliséget tekintik egyik fő gondnak. 2004 augusztusában még a megkérdezettek 46 százaléka számára jelentette a munkanélküliség a legfőbb gondot, és ez az arány 2005 tavaszára 50 százalékra nőtt. Most azonban ismét csökkent.

A második legnagyobb probléma (a válaszadók 26 százaléka szerint) a gazdaság jelenlegi állapota.

A bűnözés került a harmadik helyre a problémák területén Európában, de az utolsó felmérés óta meglehetősen sokat változott az emberek véleménye. Az aggodalom az Egyesült Királyságban növekedett leginkább (a 41 százalék mintegy 10 százalékpontos növekedést jelent), míg Ausztriában mutatta a legnagyobb csökkenést (a 14 százalékos eredmény 10 százalékpontos csökkenést takar). Nem meglepő, hogy a terrorizmus miatti aggodalom - a Londonban elkövetett júliusi merénylet hatására - az Egyesült Királyságban nőtt leginkább (20 százalékkal), ahol most a megkérdezettek 34 százaléka fejezte ki aggodalmát.

Itthon ugyanazok a problémák

A magyaroknál is vezet a munkanélküliség, viszont a bűnözést megelőzik az egészségügyi ellátó rendszer problémái.

A két legfontosabb problémát illetően a magyarok hasonlóképpen vélekednek a többi európai országgal. Igaz, az arányok tekintetében megelőzzük Európát, mivel itthon 50 százalék a munkanélküliséget, 34 százalék pedig a gazdasági helyzetet tekinti a legnagyobb gondnak jelenleg. A harmadik legnagyobb probléma (30 százalék) az egészségügyi ellátó rendszer, ami az európai átlag szerint a negyedik helyre szorult, de fele ilyen magas aránnyal.

Csak a Top 3 után következik az infláció (20 százalék), valamint a bűnözés (19 százalék) és a nyugdíjak (14 százalék). Nem meglepő, hogy az adatok jelentős szórást mutatnak a korcsoportok tekintetében. Míg például az egészségügyi ellátórendszert minden korosztály hasonló arányban tartotta problémásnak, az idősebbek (60 év felett) érzékenyebben reagáltak a bűnőzésre és a nyugdíjakra. A 40-59 év közötti korosztály a munkanélküliséget jelölte meg kiemelkedő arányban, mint problémát. Érdekes módon az infláció kérdésével leginkább a fiatalok, főként a 29 év alattiak foglalkoztak nagyobb arányban.