Recesszió fenyegeti az eurózónát

A Morgan Stanley vezető gazdasági szakértője szerint az eurózóna országait recesszió fenyegeti. A borúlátó becslések következménye az is, hogy a pénzintézet 0,4 százalékponttal, 1 százalékra csökkentette a 2003-as gazdasági növekedési előrejelzését.
Sajtójelentések szerint stagnál az eurózóna gazdasága, az új évben pedig a recesszió is megérkezhet. Vezető bankok gazdasági szakértői szerint az eurózóna területén a gazdasági növekedés 2002 három utolsó hónapjában holtpontra esett vissza, és az új év első felében negatív adatokat is regisztrálhatnak majd. A térség rossz teljesítményéért a gyenge fogyasztás, a nem remeklő ipari termelés és a megrendített befektetői bizalom okolható.

Mini-recesszió

"Az eurózóna egy kis mini-recessziót él át ebben a hideg télben, hiszen 2002 utolsó negyedévében a gazdaság egyáltalán nem növekedett, 2003 első felében pedig várhatóan csökkenés következik be" - nyilatkozta a Morgan Stanley vezető gazdasági szakembere, Eric Chaney. A szakember borúlátó becslése szerint két-három egymást követő, negatív eredményű negyedév sem lenne meglepetés.

Az EKB ismét kamatot csökkent?

A Morgan Stanley előrejelzéseinek megfelelően módosította 2003-ra vonatkozó növekedési adatait 1,4 százalékról 1 százalékra. Hasonló lépéseket tettek a rivális pénzintézetek is.

A borús előrejelzések vélhetően további kamatcsökkentést kényszerítenek ki az Európai Központi Banktól. A pénzintézet legutóbb- egy éves állandóság után - idén decemberben, fél százalékponttal csökkentette az irányadó kamatokat: 2,75 százalékra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25