Az Európai Központi Bank két százalék feletti inflációval számol

Az Európai Központi Bank (EKB) a két százalékos plafonszintet "valamivel túllépő" inflációt vár erre az évre az eurózónában - jelentette ki a frankfurti székhelyű bank elnöke, Wim Duisenberg.
Az EKB elnöke ezzel a bank júliusi jelentésében foglaltakat erősítette meg, miszerint túl korai lenne a júniusi inflációs adatokból messzemenő következtetéseket levonni.

Mint ismert, az elmúlt hónapban az eurózóna 12 havi inflációja 1,8 százalékra, az EKB által meghatározott két százalékos plafonszint alá süllyedt. A küszöbhatárnál kisebb inflációt pedig utoljára 2000 májusában mértek. A bank óvatossága azonban abból táplálkozik, hogy az energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció az év eleje óta magas szinten maradt.

Pesszimista kitüntetett

"Nincs okunk önelégültnek lenn. Azzal számolunk, hogy valamivel két százalék felett marad idén az infláció" - jelentette ki Duisenberg azon az ünnepségen, amelyen a német nagykereszt érdemrendet, Németország egyik legmagasabb kitüntetését vette át - írja az EUbusiness.com.

Az eurózóna központi bankja az árstabilitás küszöbértékének a két százalékos 12 havi inflációt tartja. A valutaunió átlagos inflációja azonban az elmúlt két évben átlépte ezt a szintet, mivel 2000-ben 2,3, 2001-ben 2,5 százalékos volt a fogyasztói árnövekedés mértéke.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25