Az euró Kínában is jól cseng

Az eurózóna piaci integrációja elősegítheti, hogy az euró aránya megnövekedjen Kína valutatartalékában - állítja a kínai központi bank kormányzó-helyettese.
Az EU gazdasági és pénzügyminisztereinek kétnapos oviedói informális tanácskozása után megrendezett konferencián Xiao Gang úgy foglalt állást, hogy az euró bevezetése nagy lehetőséget jelent Kína számára. A kormányzó-helyettes előadásában leszögezte: az euró a második legnagyobb tartalékvalutája Kínának, s szerepét az eurózóna piaci integrációja tovább erősítheti a kínai valutatartalékban.

Egyre több euró kell

Xiao azt is előrevetítette, hogy a kínai strukturális reformok jelentősen meg fogják emelni Kína euróigényét. A kormányzó-helyettes szerint a közös európai valuta országának az eurózónával folytatott kereskedelmét is bővítheti.

A konferencián korábban felszólalt Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank elnöke is, aki kijelentette: a kínai illetékesek megerősítették számára, hogy Peking növelni fogja az euró arányát saját valutatartalékában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04