Az EKB kamatlábakról szóló szavazása titkos marad

Az Európai Központi Bank (EKB) jelenleg nem tartja ésszerűnek nyilvánosságra hozni a kamatlábakról döntő szavazások részleteit - jelentette ki az EKB alelnöke. Christian Noyer azonban nem zárta ki, hogy a jövőben sor kerülhet erre, ám az semmiképpen sem derülhet ki, hogy a bank kormányzótanácsának egyes tagjai miként szavaztak.
Az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt Noyer azzal indokolta a titkosság fenntartását, hogy a kormányzótanács szavazásának nyilvánosságra kerülésével a monetáris politikáról hozott döntéseket a nemzeti preferenciák alapján ítélnék meg, ami sértené azt az elvet, miszerint a kormányzótanácsban részt vevő bankárok az eurózóna érdekeit tartják szem előtt - írja a Financial Times.

Jegyzőkönyvet, nevek nélkül!

Az EKB francia alelnökével szemben utóda, a hivatalát június 1-jén elfoglaló görög Lucas Papademos az EP szakbizottsága előtt azt a véleményt fogalmazta meg, hogy az anonim szavazási jegyzőkönyv nyilvánosságra hozása jelzésértékű lenne a pénzügyi piacok felé. (Természetesen Papademos sem támogatja a kormányzótanács egyes tagjainak szavazatának ismertetését, mivel ez saját országukban a politikusok nyomásának tenné ki az érintetteket.)

Higgyék el: konszenzus, vagy nagy többség van

A jelenlegi görög jegybankelnök szavait számos gazdasági szakértő és piaci szereplő üdvözölte, mivel annak jeleként értékelték, hogy az új alelnök a frankfurti bank átláthatóságát fogja elősegíteni. Ugyanis az EKB az amerikai Federal Reserve-vel, az angol nemzeti bankkal, illetve más központi bankokkal szemben nem teszi nyilvánossá döntéshozó testülete üléseinek szavazási részleteit és jegyzőkönyvét.

Az EKB elnöke, Wim Duisenberg már többször leszögezte, hogy az EKB kormányzótanácsa sosem formális szavazás során dönt a kamatlábakról, hanem vagy konszenzusos döntést hoz, vagy jelentős többség mellett határoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19