A britek fele nem hallott arról, hogy bevezették az eurót

Minden második britnek fogalma sincs arról, hogy már az euró helyettesíti 12 európai ország nemzeti valutáját. Az Európai Bizottság számára készült márciusi Eurobarometer felmérésből kiderül: a britek kétharmada azzal sincs tisztában, hogy az EU-tagállamok közül Dánia és Svédország sem tagja az eurózónának.
A The Guardian című brit lap által ismertetett kutatás adatai szerint a szigetország lakóinak csupán 39 százaléka állítja magáról, hogy jól informált euró-ügyben. Ezzel szemben Svédországban 46, Dániában 48 százalékos az arány. A három kívülálló ország közül Nagy-Britanniában a legmagasabb azok aránya is, akik szerint az euró bevezetése sok kellemetlenséggel járt az eurózóna országaiban.

Bizalom nincs, tisztelet van

A britek harmada szerint az euró bevezetése sok problémát okozna Nagy-Britanniában is, majdnem felük úgy gondolja, hogy az árakat felkerekítenék az euróátállás alatt. Az euró bevezetésével szembeni jelentős bizalmatlanság ellenére 58 százalékuk úgy véli: az euró használata európaibbá teszi az eurózóna polgárait. A másik két kívülálló országban kevesebben gondolják így.

A megkérdezettek 48 százaléka nincs tisztában azzal, hogy egy euró menyi fontnak felel meg. (1 euró=62 penny). Azonban ez nem is olyan rossz adat, ha tekintetbe vesszük, hogy a dollár esetében is 42 százalékos a tájékozatlanok aránya.

Euró-vakáció

A felmérésből kiderül az is: a britek csupán 23 százalékának kezében volt már az euró érméje vagy bankjegye. A szigetország európárti kampányolói szerint a nyáron jelentősen csökkenhet az euróval szembeni tájékozatlanság, mivel a britek milliói nyaralnak majd az európai kontinensen, ami jó alkalom lesz a közös európai valutával való ismerkedésre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04