Elhalasztják a brit euró-népszavazást?

Elképzelhető, hogy Tony Blair brit miniszterelnök későbbre halasztja az euró bevezetéséről tartandó népszavazást. A kormányfőhöz közeli források szerint lehetséges az a forgatókönyv, miszerint pár hónappal a következő, 2005-ös nyári parlamenti választást követően tartják meg az népszavazást, mivel az több szempontból is kedvezőbb lenne egy jövő évi referendumhoz képest.
Gordon Brown pénzügyminiszternek az eredetei menetrend szerint jövő júniusig kell megvizsgálnia, hogy az euró bevezetésének feltételéül támasztott kritériumokat teljesítette-e a brit gazdaság, bár elképzelhető, hogy már a következő hónapokban előáll az értékeléssel. A népszavazás kiírására pedig akkor kerül sor, ha a londoni kormány az értékelés alapján felkészültnek tartja Nagy-Britanniát az eurózónához történő csatlakozásra.

Blair csak biztosra megy

Közismert, hogy a pénzügyminiszter jóval szkeptikusabb kormányfőjénél az ebben a ciklusban tartandó referendummal kapcsolatban. Ez jelentősen csökkentené egy közeli népszavazás sikerét, így nem zárható ki, hogy a referendumot a következő parlamenti ciklusban rendezik meg. A kormányfőhöz közeli források szerint Blair csak akkor viszi népszavazás elé az euró ügyét, ha biztos annak megnyerésében. Eltökélt szándéka ugyanis, hogy Nagy-Britanniát az eurózónába vigye, amit miniszterelnökségének megkoronázásának tekintene - írja a The Times.

Mindenkinek jó a 2005-ös dátum

A következő ciklus elején tartandó népszavazás megfelelne a kormányzó Munkáspártnak, ugyanis az európai ügyek ismét a választási kampány témájává válnának, ami nem kedvezett a konzervatívoknak az utóbbi két választáson.

Az európárti mozgalom is elismeri, hogy 2005-ben jóval könnyebben nyerhető meg a népszavazás, mint a közeljövőben. Emellett Brown további politikai ambícióinak is kedvező lenne egy későbbi sikeres népszavazás, amely után reményei szerint Blairt követheti a miniszterelnöki poszton.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19