Autópiaci reform az EU-ban

Az Európai Bizottság az uniós autópiac reformját szolgáló szabályokat fogadott el. Az eladási és a szervízelési rendszerre vonatkozó reform célja a verseny élénkítése, a tagállamok közötti árkülönbségek csökkentése.
A Mario Monti versenyügyi biztos által kidolgozott reform értelmében megszűnnek az autógyártók által eddig élvezett, az értékesítésre vonatkozó jogosítványok, így az autókereskedők ugyanabban a szalonban több márka modelljeit is árusíthatják. Emellett az autódílerek az eddig kijelölt értékesítési területükön kívül is nyithatnak szalonokat. Ezektől a szabályoktól a Bizottság és a fogyasztóvédő csoportok azt várják, hogy csökkennek az egyes tagállamok közötti árkülönbségek. Jelenleg ugyanis néhány országban akár több tíz százalékkal is többe kerülhet ugyanaz a gépkocsi, mint más tagállamban.

Alkatrészek: szabad a vásár

A 2010-ig terjedő időszakra vonatkozó új szabályok liberalizálják a szervizelési rendszert is, ugyanis a kereskedők szabadon dönthetik el, hogy honnan szerzik be az alkatrészeket. Továbbá az autószerelők is választhatnak, így nem csak egyedül a gyártótól juthatnak hozzá az alkatrészekhez.

Az új rendszer szabályai elvileg idén októberben lépnek életbe, azonban az autógyártók egy évet kaptak az új helyzetre való átállásra. A kereskedők új joga, miszerint bárhol nyithatnak szalonokat, az eredetileg javasolt 2004 októbere helyett csak egy évvel később érvényesülhet.

A reform elfogadását többéves tárgyalássorozat előzte meg a Bizottság, az autógyártó cégek és a fogyasztóvédő csoportok között. Az uniós autóipar eredetileg még 20 évvel ezelőtt kapott felmentést a közösségi versenyszabályok érvényesítése alól, azzal az indokkal, hogy biztonsági és egyéb szempontból az autópiac speciális kezelést érdemel.

Most akkor mi a jobb a fogyasztónak?

A mentesség idén októberben jár le, az autóipar pedig nem kapott hosszabbítást. A Bizottság már hosszú ideje figyelmeztet: ha marad az a helyzet, miszerint ugyanazon autók eladási ára közötti különbség meghaladja a 12 százalékot a különböző tagországokban, akkor nincs további mentességi időszak.

Az autóipari lobbi kitart amellett, hogy a mentesség megszüntetése sérti a fogyasztók érdekeit. Szerintük ugyanis az új szabályok révén "autószupermarketek" jöhetnek létre, amelyek a kisebb kereskedők megszűnését és a választék csökkenését eredményezhetik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19