Súlyos szankciók
A stabilitási és növekedési paktum alapján ha egy ország költségvetési hiánya meghaladja a három százalékot, akkor GDP 0,5 százalékát büntetésként be kell fizetni a közös kasszába. Még a pénzügyminiszter bejelentése előtt, a német Capital gazdasági folyóirat megkérdőjelezte a 2,9 százalékos hiány realitását. Ugyanakkor kiszámította, hogy a büntetés több mint 10 milliárd euró is lehet.
A sors iróniája, hogy azt a Németországot fenyegeti elsőként súlyos szankció, amely annak idején csak úgy volt hajlandó lemondani történelmi hagyományú, s egyben igen stabil nemzeti valutájáról, a márkáról, ha az eurózóna tagállamai szigorú büntetés terhe mellett teljesítik a krritériumokat.
Ej, ráérünk arra még
Az Európai Unióban azonban nem sietnek sem a büntetés kiszabásával, sem pedig annak behajtásával (például a deklaráció szintjén már elmarasztalt Portugália esetében). Pedro Solbes, az EU pénzügyi és gazdasági biztosa megértően nyilatkozott a Portugáliában és Németországban kialakult helyzettel kapcsolatban, és azt várja az érintettektől, hogy költségvetésüket hozzák rendbe. A német miniszter 2003-ra és 2004-re vonatkozó terveit "meghatározó lépéseknek" nevezte a biztos.
Az EU egyébként Portugália esetét egészen elnézően kezeli, még egy "masszív" pénzügyi támogatást sem von meg tőle.
A következő ország, amelynek költségvetését az EU megvizsgálja, Franciaország lesz. Szakértők szerint a franciák is túlköltekeztek, ám velük szemben Brüsszel már nem lesz ilyen elnéző, mert ők tudatosan lépték át a kiszabott határt, illetve nem mutattak különösebb törekvést a kiigazításra.
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
Rovataink a Facebookon