Nem létező ezereuróst váltott a batyki maffiózó

2002.11.05. 12:55
Túladott a hamis euróbankjegyen, majd lopott Ladán menekült a batyki nehéz fiú. Elkapták.
Előállították a rendőrök azt a férfit, aki nem létező ezereurós bankjegyet ajánlott fel váltásra ismerősének.

A Zala megyei Batykon élő fiatalember falubelijének kínálta fel az eurónak mondott, ezres címletű bankjegyet. Meg is alkudtak, a vevő 120 ezer forintot fizetett, és csak pár perccel később jött rá, hogy ilyen címletű valódi eurós nem is létezik. (Az ár elvileg igazán jutányos volt, ugyanis ezer euró éppen a duplájába kerül a szóban forgó összegnek.)

Autósüldözés Batykon

A károsult nem szólt a rendőröknek, hanem maga akarta kézbe venni az igazságszolgáltatást: barátaival üldözni kezdte az euróneppert. A menekülő férfi szorító helyzetében feltört egy Ladát, és azzal menekült. A rendőrség először az ellopott Lada tulajdonosától értesült a faluban zajló ámokfutásról.

A Zala megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az euro.hu-nak elmondta, hogy a lefoglalt "bankjegyen" német nyelvű felirat figyelmeztet az euró közelgő bevezetésére, és jelzi, hogy a nyomtatvány pénzként nem funkcionál. Jellegzetessége még, hogy női alakok pózolnak rajta, bár tény, hogy a nyomtatvány jellege, képe emlékeztet igazi pénzre, euró jel is van rajta.

Magyarországi világpremier

A január 1-jén bevezetett közös európai pénzből az 500-as a legnagyobb címlet. Európa-szerte előfordult néhányszor, hogy nem létező címlettel próbáltak fizetni, de a batyki az első olyan hír, amely ezres álbankó "forgalomba hozásáról" számol be.

Még januárban, napokkal az euró bevezetése után egy finnországi benzinkútnál akartak nem létező 300-assal fizetni. A kutas el is fogadta volna a pénzt, de túl nagy volt a címlet, zsebből nem tudott visszaadni, mire pedig az irodából visszaért, a lebukástól tartó autós eltűnt.

Német reklámnyomtatvány került Zalába?

Május végén egy német vidéki benzinkútnál próbáltak 300-assal fizetni, de ez esetben egy reklámakció során nyomtatott játékpénzről volt szó. A 300-eurós "forgalomba hozásához" az Európai Központi Bank és a német jegybank hozzájárult, de az engedélyt az eset után azonnal visszavonták. A játékpénzen hologram, vízjel és biztonsági csík is volt, így megtévesztően hasonlított az eredeti bankjegyekhez, ám egyik oldalán két meztelen nőalak is látható volt, valamint egy kisbetűs felirat jelezte, hogy nem hivatalos fizetőeszközről van szó.

Nem sokkal később egy osnabrücki kocsma vendége fizette ki 300 euróssal - valószínűleg ugyancsak a reklámpénzzel - 12,80 eurós számláját. Érdekes, hogy a reklámügynökség szintén nem létező címletű 1000 eurós játékpénzét, amely nem hasonlít annyira az eredeti euró-bankókra, továbbra is nyomtathatták. Nagyon valószínű, hogy ezek egyik példánya került Zala megyébe.

Europol-mérleg

Az év első felében egyébként több mint 400 euróhamisítási akciót lepleztek le, és 116 hamisítót, illetve hamispénz-terjesztőt tartóztattak le az EU-ban. Az Europol adatai szerint 21.965 hamis euróbankjegyet találtak, s ez a vártnál jóval kevesebb, nem érte el az egy évvel korábbi azonos időszakban talált hamis nemzeti valuták hét százalékát sem.

Az Europolnál külön, 75 fős osztály foglalkozik az euróhamisítási ügyekkel. Ha az EU-ban található bármelyik bankban hamis bankjegyre bukkannak, akkor azonnal értesítik az egységet. A pénzhamisítók maximum 8 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak, erről még az euró bevezetése előtt állapodtak meg a tagállamok.