Lakásokban is kutakodhatnak az EU versenybiztosai

A menedzser mostantól otthon sem lehet biztonságban. A versenyhivatal "kommandósai" bármikor felkereshetik és szétnézhetnek nála.
Az Európai Unió versenyszabályait korszerűsíti most elfogadott döntésével a versenytanács. A módosításokkal érvényét veszti a negyven éve alkalmazott, bürokratikus és nem elég hatékony szabálycsomag - indokolta a gyökeres változtatás szükségességét Bendt Bendtsen dán pénzügyminiszter.

Hiába menekítik haza az iratokat

Az új szabályok értelmében a versenybiztosoknak a vizsgálat során jogukban áll majd magánlakásokra is kiterjeszteni a kutatásokat. A jelenlegi rendelkezések csupán a cégek tulajdonát képező ingatlanokban végzett kutatásokhoz járulnak hozzá. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a vállalatvezetők igen gyakran szándékosan otthonaikban tárolnak fontos iratokat.

Mario Monti versenybiztos szerint a versenyszabályok reformja igazolja, hogy a bizottság habozás nélkül bevonja a munkába a nemzeti végrehajtó ügynökségek hálózatát, amikor ez nyilvánvalóan hozzájárul az EU-törvények határozott érvényesítéséhez. Mint elmondta: jelenleg minden erejüket a fúzióval, valamint az állami támogatásokkal kapcsolatos szabályok és folyamatok reformjára fordítják.

Jóval kisebb bürokrácia

A cégeknek többé nem kötelező Brüsszellel közölni szerződéseiket, ez a rendelkezés is a bürokrácia és a jogi eljárások költségeinek csökkentését szolgálja. A bürokráciát visszaszorító új rendszabályoknak köszönhetően a bizottság minden figyelmét a versengés szempontjából valóban ártalmas árszabályozási egyezményekre fordíthatja - nyilatkozta Bendt Bendtsen.

A miniszteri találkozón egyhangú szavazással elfogadott korszerűsítések 2004-től érvényesek, amikor az EU tíz új tagországgal bővül. (A jogszabály elég maradandónak bizonyult, ugyans 1962 óta ez az első alkalom, hogy módosítják.)

A versenyszabály ütközhet Norvégia alkotmányával

Az EU új versenyszabályai nemcsak az EU országainak bíróságait, hanem az Európai Gazdasági Övezet (EEA) országait is érintik, amelyeknek szintén alkalmazkodniuk kell a szabályok bizottsági értelmezéséhez. Ez az EEA-egyezmény módosítását vonja maga után, amennyiben a szervezet ügyében vétójoggal rendelkező Norvégia közbe nem lép.

Az új EU versenyszabályok ütközhetnek a norvég alkotmánnyal, nyilatkozta Eivind Smith jogászprofesszor, aki az eddig megismert információkból arra következtet, hogy a jogszabály az EU döntéseihez való alkalmazkodásra kényszerítené a norvég törvényhozást. Ez nyilvánvalóan problémákat okozhat, ugyanis alkotmányos előírások korlátozzák a döntési jog átruházását egy olyan szervezetre, amelynek Norvégia nem tagja.

(Az EEA-egyezmény a négy EFTA-ország közül háromra Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre gyakorlatilag kiterjeszti az egységes európai piacot)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25