Nem akarnak eurót a svédek?

A svédek egyre nagyobb bizalmatlansággal viszonyulnak az euróhoz, derül ki egy tévedésből pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből.
Kilenc hónap múlva a svédek az euró esetleges bevezetéséről szavaznak, ám a legfrissebb felmérés szerint a legtöbb svéd állampolgár nem akar korona helyett eurót látni a pénztárcájában.

Jelentős visszalépés

A Statistics Sweden állami közvélemény-kutató intézet 6919 személy megkérdezésével végzett felmérése azt mutatja, hogy az euró bevezetését támogatók aránya a májusban mért 46 százalékról novemberben 39,9 százalékra csökkent, míg a közös európai valuta bevezetését ellenzők tábora 3,8 százalékkal, 34,7 százalékosra növekedett május óta. A megkérdezettek 25,4 százaléka még nem döntött a kérdésben. A felmérést a november 4. és 27. közötti időszakban végezték, a hibalehetőség 1,2 százalékos.

A kutatás eredményeit eredetileg kedden tervezték nyilvánosságra hozni, ám tévedésből már pénteken közzétették a Statistic Sweden honlapján.

Messze még a népszavazás

A legutóbbi felmérések szerint az euró támogatóinak és ellenzőinek tábora nagyjából egyforma, egyes eredmények szerint az euró ellenzői vannak enyhe többségben.

Dániával és Nagy Britanniával együtt Svédország a harmadik olyan ország az EU-tagok közül, amely nem csatlakozott az első hullámban az Európai Monetáris Unióhoz. A 8,9 millió lakosú Svédországban 2003. szeptember 14-én tartanak népszavazást az euró ügyében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19