London-Párizs vonatút: 2 óra 20 perc!

Kijelölték az Eurostar-szupervonat új nyomvonalát, amely felére rövidíti majd a Londontól a csatorna-alagút angliai bejáratához vezető út időtartamát.
Új, nagy sebességű vonatközlekedést lehetővé tevő nyomvonalat jelöltek ki Angliában a Londont Párizzsal összekötő Eurostar-járat számára. A cél az volt, hogy felére csökkentsék a londoni indulóállomás és a csatorna-alagút délkelet-angliai bejárata közötti utazás idejét.

Feltúrják Londont is

A munkálatok hamarosan elkezdődnek és első szakaszuk már jövőre befejeződik, a teljes vonal pedig várhatóan öt év múlva készül el. A mintegy 125 millió font (195 millió euró, azaz 48,7 milliárd forint) értékű építkezésre egy francia mérnökcsoport által vezetett francia-angol vegyes vállalat kapott megbízást.

A beruházás egy része természetesen Londont is érinti, az Eurostar végállomása a Waterloo állomás helyett a St. Pancras állomáson lesz, s a vágánycsarnokhoz vezető, új építésű alagúton érkezik majd be az Eurostar.

Száguldás 300-zal

A Dover és Calais között, a La Manche-csatorna alatt épített csatorna-alagútról 1986-ban született brit-francia megállapodás, s az első vonat 1994 májusában tette meg az utat a kontinensre a Csalagúton keresztül. A jegy nem olcsó: másodosztályon, hétköznap, csak oda mintegy 19 ezer, a retúr pedig körülbelül 27 ezer forintnak megfelelő font, illetve euró.

Londonból Brüsszelen át Párizsig átlagosan 300 km/órás sebességgel száguldanak a szupervonatok, így a két végállomás közötti korábbi 8 órás vonatozás ideje 3 óra alá csökkent. Ez mérséklődik most majd tovább, 2 óra 20 percre az angliai szakasz átépítésével.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19