Az Oroszországban eladott termékek kilencven százaléka hamis

Az orosz belügyminisztérium bejelentette, hogy az országban eladott cikkek kilencven százaléka hamisítvány. Ez egyaránt vonatkozik a ruhákra, elektronikai cikkekre, élelmiszerekre, sőt a gyógyszerekre is, közölte a BBC.
Nyikolaj Bobkov, a minisztérium gazdasági bűnözéssel foglalkozó osztályának helyettes vezetője elmondta: a hamis elektronikai cikkek nagy részét Dél-Kelet-Ázsiából csempészik az országba, a kozmetikumok, játékok általában Kínából érkeznek.

Kétezer eljárás

A ruházati cikkeket, élelmiszereket, gyógyszereket, másolt cd-ket és videókat általában Oroszországban állítják elő. Bobkov szerint a hatóságok idén kétezer esetben indítottak eljárást márkahamisítási ügyekben.

A vodka sem igazi

Felmérések szerint az oroszokat leginkább a hamis ételek, italok és gyógyszerek aggasztják. Oroszországban évente több ezren halnak meg pancsolt vodka vagy más alkoholos ital fogyasztása miatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32