Ellen Feiss kipakol

Az Apple reklámkampányában szereplő és az ezt követően az interneten híressé lett 15 éves lány elsőként egy egyetemi lapnak nyilatkozott: elismerte, hogy a felvételen be volt állva, de nem marihuánától. Rajongói nem hisznek neki.
Ellen Feiss hónapokig egy titokzatos internetes híresség volt, akiről alig lehetett tudni bármit is. A fiatal lány a nyáron azzal lett híres egy csapásra, hogy szerepelt az Apple "Switch" kampányában, amelyben különböző híres, illetve hétköznapi emberek buzdítottak arra, hogy PC-ről iMac-ra váltsanak.

Ellen Feiss
Ellen a reklámban akadozva beszélt, szemei pirosak voltak és idétlenül vigyorgott, amiről sokan arra következtettek, hogy valószínűleg füvet szívhatott. Ez a feltételezés pedig az internetes szubkultúrában már elég ahhoz, hogy valaki híressé váljon, és rajongók hadai indítsanak el oldalakat a témában.

Nem szívott

A lányt hiába próbálta elhívni műsorába David Letterman és Jay Leno, ő nem állt kötélnek. Most azonban több hónapos hallgatás után megtörte a csendet, azonban elsőként nem egy országos napilapnak nyilatkozott, hanem egy egyetemi újságnak, a Brown Daily Heraldnak.

Az interjúból kiderül, hogy a mindössze 15 éves Ellen nem állt kábítószer hatása alatt, csak az allergiagyógyszerétől volt kába. A tini csak az ingyenkajáért ugrott be a forgatásra, ahol az egyik iskolai barátjának az apja forgatta a reklámfilmeket. A rendező végül őt is beválogatta, ahol elmesélte, hogy hogyan veszett el egy házifeladata a számítógépük Windowsának összeomlása miatt. Mivel az aznapi forgatáson ő került legutoljára, este tízkor sorra, már nem igazán tudott odafigyelni, és a fáradság miatt beszélt összefüggéstelenül.

A fórumokba nem olvas bele

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31