A GM visszalép, ha az állam beszáll a Fiatba

A General Motors bejelentette, hogy ha a Fiat tulajdonosi szerkezetében bármilyen változás történik, akkor a cég biztosan nem él opciós vásárlási jogával, azaz meglévő húsz százaléka mellé nem veszi meg az olasz cég autógyártó részlegének maradék 80 százalékát.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök korábban közölte, hogy a kormány fontolgatja, hogy az autógyár megsegítése, illetve munkahelyek megmentése érdekében beszáll a Fiatba vagy autógyártó részlegébe. John Devine, a GM pénzügyi igazgatója egy sajtótájékoztatón erre azzal reagált, hogy ez a lépés az opcióra vonatkozó megállapodásuk végét jelentené.

Az olasz gazdasági minisztérium ezek után sietett leszögezni, hogy az állam biztosan nem száll be a Fiat csoportba - a tárca közleménye ugyanakkor nem szólt a Fiat Autóról. A minisztérium illetékesei nem nyilatkoznak a közleménnyel kapcsolatban - közölte a Reuters.

A kormány több száz állást megmentene

A Fiat, a kormány és a hitelező bankok (Sanpaolo IMI, IntesaBCI, Capitalia) képviselői a héten találkoznak, hogy a további lépéseket megvitassák. A Fiat legutóbb nyolcezer állás megszüntetését jelentette be, a kormány ebből 1800 szicíliai munkahelyet mindenképpen meg szeretne menteni. A tervezett leépítés, ami ellen a dolgozók sztrájkkal tiltakoztak, szakértők szerint nagyjából negyedmilliárd eurót takaríthat meg a Fiatnak.

Mario Monti figyel

Az állami beavatkozáshoz azonban az Unió versenyhivatalának beleegyezésére is szükség lesz. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke feltehetően támogatja az ötletet, igaz, ő korábban épp Olaszország miniszterelnöke volt. Prodi a La Stampának adott interjújában kifejtette, hogy "Olaszország nem maradhat ipar nélkül. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az évtizedek alatt felépített vállalatot megmentsük."

A BBC értesülése szerint Mario Monti, az EU versenyügyi biztosa ugyanakkor már figyelmeztette Berlusconit, hogy a kormányzati döntéseknek meg kell felelniük a szabad versenyre vonatkozó uniós előírásoknak.

Komoly értékvesztés

A GM két évvel ezelőtt 2,4 milliárd dollárt fizetett a vezető olasz autóipari cég 20 százalékos tulajdonhányadáért, egyúttal a 2004-2009 közötti időszakra opciót szerzett a fennmaradó 80 százalék megvásárlására. A FIAT piaci pozícióinak azóta bekövetkezett gyengülése miatt azonban elemzők szerint a GM 4 milliárd dollárnál többet aligha fog fizetni a teljes körű irányítási jogok megszerzéséért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31