Elvásároljuk többletjövedelmünket

A lakosság reáljövedelme a múlt évben és idén is nagyon dinamikusan növekedett, ezt pedig kis késéssel, de követte a lakossági fogyasztás bővülése. A magyar lakosság a többletjövedelmét jórészt a kiskereskedelmi üzletekben vásárolja el.
A lakosság reáljövedelme az utóbbi két esztendőben látványosan növekedett. Amíg 2000-ben csupán másfél százalékkal nőtt, addig 2001-ben már 6,4 százalékot sikerült elérni, majd 2002 az utóbbi évtizedekben páratlan mértékű, mintegy 11,5 százalékos bővülést hozott. A lakossági fogyasztás a gyakorlatban némi fáziskéséssel követi a jövedelmek alakulását. Ennek megfelelően a fogyasztás 2001-ben 4,0 százalékkal bővült, majd 2002-ben az ütem várhatóan eléri 8,0 százalékot.

Kevesebb tej, több zöldség

A háztartások fogyasztási szerkezetén belül 2001-ben kissé növekedett az élelmiszerek részaránya. A fogyasztói árindex növekedése a múlt évben ugyanis mérséklődött, ám az élelmiszerek ezt felülmúló mértékben drágultak. A lassulás csak 2002-ben következett be, így ennek áldásos hatása a fogyasztásban csak később mutatkozik meg. Az élelmiszereken belül is átrendeződött a fogyasztási szerkezet: a sajt, a tejtermékek, a zöldségfélék és gyümölcsök fogyasztása az átlagot meghaladó mértékben emelkedett, míg a tejé és a tojásé kissé mérséklődött.

Többet szórakozunk

Az élelmiszerárak emelkedése miatt a háztartások a folyó jövedelmük 34,3 százalékát költötték erre 2001-ben, ez másfél százalékponttal több az előző évinél. A háztartások a többletkiadást a jelek szerint a lakásfenntartás költségein spórolták meg, e két terület együttes súlya ugyanis az utóbbi két esztendőben változatlan maradt. A folyó fogyasztási kiadások között az egészségügy és a ruházkodás súlya nem változott a múlt évben. A közlekedésre és a hírközlésre viszont arányaiban kevesebbet költöttek, ezt a közlekedés esetében az inflációtól elmaradó központi áremelés tette lehetővé. A lakosság a múlt évben többet fordított művelődésre és szórakozásra, e szegmens súlya 0,3 százalékkal lett nagyobb.

Megtakarítás helyet vásárlás

A jelek szerint a magyar lakosság jórészt vásárlásra költi gyorsan növekvő többletjövedelmét, s nem a megtakarításokat hizlalja. Idén az első hat hónapban a reálbérek 11,3 százalékkal nőttek, a kiskereskedelmi forgalom volumene pedig 12,5 százalékkal lett nagyobb. A gyors keresletkiáramlás mellett a korábbi években megszokottnál lassabb ütemű áremelkedés is vásárlásra ösztönöz. Idén az első hat hónapban ugyanis csupán 5,9 százalék volt az infláció éves szinten. A kiskereskedelmi forgalom bővülése - a jármű- és üzemanyag-forgalom nélkül számolva - ugyan az idei második negyedévben 7,9 százalékra lassult az első három hónap 11,2 százalékáról, ám még így is meghaladta a 2001-es esztendő bármelyik negyedévének ütemét. A kiskereskedelem bővülésének dinamizmusát jelzi, hogy 2000-ben 0,8 százalékos, 2001-ben pedig már 4,1 százalékos volt a növekedés.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25