Magyar befektetőkre vár a romániai földpiac

Az ezredforduló óta 50-70 százalékkal szökött feljebb Romániában a termőföld ára, ami szinte kizárólag a magas inflációval magyarázható. A termőföld tehát jelenleg is rendkívül alulértékelt, ezt, illetve a kínálkozó kiskapukat kihasználva az olasz befektetők már megjelentek a piacon, különösen a Magyarországgal határos megyékben. A kedvező adottságokat a magyar gazdák és pénzügyi befektetők egyelőre kihasználatlanul hagyják, annak ellenére, hogy szakemberek szerint van fantázia a romániai földvásárlásban, még befektetési célra is, igaz, a műveltetésről gondoskodni kell.
Az elmúlt két évben 50-70 százalékkal emelkedtek Romániában a termőföldárak. Ez azonban elsősorban a húsz százalékot meghaladó évi infláció mértékével magyarázható, így a mezőgazdasági területek még mindig jelentősen alulértékeltek. A romániai termőföldek piaci értékesítésekor alig veszik figyelembe egyes területeken a talajminőséget, sokkal inkább az határozza meg a föld értékét, hogy milyen közel esik egy-egy településhez, adott esetben turisztikai látványossághoz. A romániai mezőgazdasági területek átlagára jelenleg 300 dollár körül mozog hektáronként. Szakértők szerint a romániai földvásárlást nagyban nehezíti, hogy roppant lassan halad a rendszerváltás előtt elkobzott területek birtokba adása.

Rohammunkában osztják a birtokleveleket

A bukaresti kormány erélyes fellépése révén jelenleg országos szinten a birtoklevelek mintegy 70 százalékát bocsátották ki, ám ez a mutató a székelyföldi (Hargita, Kovászna, Maros) megyékben alig éri el a 40 százalékot. A hatóságok az elmúlt időszakban arra utasították a megyei földosztó bizottságokat, hogy év végéig a birtoklevelek 90 százalékát osszák ki a földtulajdonosoknak. Az agrárszakemberek, önkormányzati képviselők többsége viszont úgy véli, hogy ez a rohammunka a minőség rovására megy. (Az országban az elmúlt hetek folyamán mintegy tíz polgármestert váltottak le megyénként a földosztó bizottságok éléről vagy sújtottak pénzbírsággal a birtokrendezés rendkívül lassú üteme miatt).

Az is hátráltathatja a romániai földvásárlást, hogy a hatóságok nemrég hozott rendelkezése szerint hektáronként tíz- és húszmillió lej (75-150 ezer forint) közötti pénzbüntetés róható ki azokra a földtulajdonosokra, akik nem művelik meg mezőgazdasági termőföldjeiket, emiatt a befektetők részéről igencsak megcsappant az érdeklődés. A kormány azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben a tulajdonosok a többszöri bírságolás ellenére is parlagon hagyják földterületeiket, az állam megvonhatja a magántulajdonú föld használati jogát.

Csak román cégek vásárolhatnak földet

Külföldi állampolgároknak Romániában egyelőre nincs joguk földet vásárolni, kivéve azokat az eseteket, amikor céget alapítanak az országban. Elsősorban a Magyarországgal határos megyékben kelendőek a mezőgazdasági területek. A legnagyobb érdeklődés az olasz befektetők részéről tapasztalható, akik bevallottan arra számítanak, hogy Románia Európai Unióhoz való csatlakozását követően számottevően emelkednek majd a termőföldárak. Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke kifejtette: ésszerűnek tűnik az olaszok "telekspekulációja".

Az erdélyi szakértő szerint a lehetőségekhez képest kevés termőföldet birtokolnak Romániában magyarországi gazdasági társaságok. Pedig a magyar Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörében működik a határon túli agrárkoordinációs hivatal, amelynek az a feladata, hogy ezen a téren információval lássa el a magyar vállalkozókat. A jelek szerint azonban akadozik ennek a lehetőségnek a népszerűsítése - jelentette ki az RMGE elnöke, aki tavaly kötött megállapodást a budapesti tárcával vegyesvállalatok létrehozásáról, ami maga után vonná a romániai földterületek vásárlását, a kereslet élénkülését is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47