Minden idők legnagyobb gumicseréje

2001.05.23. 12:22
Összesen 2,1 milliárd dollárba - vagyis 630 milliárd forintba - kerül a Fordnak, hogy lecserél 13 millió Firestone gumiabroncsot. Az autógyár vizsgálatai alapján a Firestone Wilderness tipusú gumijai nagyobb eséllyel mennek tönkre, mint más, a piacon kapható márkák.
A minden eddiginél nagyobb visszahívási akció - a tavalyi, nagy port felvert esetben feleennyi gumiról volt szó - még egy Ford méretű céget is érzékenyen érint. A társaság 26 dollár körüli áron forgó részvényeinek darabjára 1,1 dollárnyi kiadás jut az eset miatt. A második negyedévre emiatt veszteséggel kalkulálnak. A Moody's Investors Service a Ford papírjainak kilátásait "stabilról" "negatívra" módosította, mondván a visszahívás rontja a gyártó versenyhelyzetét a kisteherautók, valamint a sport- és haszonjárművek piacán.

A csere egyébként számos olyan Firestone abroncsot is érint, amelyeket a nagy tavalyi akció során szereltek fel a Ford Explorerekre.

Továbbra is kemény a hangnem

A két cég hétfőn heves nyilatkozatháborút vívott, mely során a Ford döntéséről a színfalak mögött értesülő Firestone bejelentette, hogy többé nem szállít gumikat az autógyárnak. A Ford erre annyit jegyzett meg, hogy akkor a csereakcióba sem vonja be őket.

Az igazán durva szóváltások azonban a körül zajlottak, hogy melyik cég a felelős több mint 150 autós haláláért. John Lampe, a Bridgestone/Firestone első embere azzal vádolta a Fordot, hogy az abroncsok hibáira való mutogatással kendőzi, hogy az Explorer modellnek konstrukciós hibái vannak. Utalt arra, hogy ugyanezen gumikkal szerelve más Fordok nem szenvedtek annyi balesetet.

Jacques Nasser Ford-főnök a frissen végzett vizsgálatról kijelentette: veszélyét látták annak, hogy a cserélendő abroncsok a későbbiekben hamar tönkremehetnek, így cége már nem bízik azokban. Gumijaink biztonságosak - replikázott kedden Lampe. Már bizonyítottuk, hogy ha baj van velük, azt bevalljuk és kijavítjuk a hibát - tette hozzá.

John Rintamaki, a Ford alelnöke tudatta, hogy az új, 13 milliós visszahívási programban szereplő abroncsok miatt kevesebb mint 10 minőségi kifogás érkezett cégéhez.

Az se igaz, amit kérdezel!

A verbális adok-kapok kedden odáig fajult, hogy a felek hazugsággal vádolták egymást. A Ford ugyanis közölte, hogy a Firestone nem volt hajlandó részt venni az új visszahívási akcióban. Christine Karbowiak, a gumigyártó alelnöke erre nyilatkozatot adott ki, miszerint a két társaság képviselőinek találkozóján ilyesmi szóba sem került, sőt a Ford szerinte kifejezetten az állította, hogy nem hozott semmiféle döntést az abroncsokról.

Üzemek állnak le

Az akció miatt az autógyártó két üzemét 14 napra leállítja, hogy maradjon elég szabadon felhasználható abroncsa. A tavalyi visszahívással együtt ez az Egyesült Államok történetének legnagyobb ilyen akciója. A "második helyezett" szintén a Firestone. 1978-ban a cég 14,5 millió abroncsát hívták vissza, ami kis híján csődbe vitte a társaságot és annyira meggyengítette, hogy hosszas vegetálás után 1990-ben kénytelen volt elfogadni a Bridgestone felvásárlási ajánlatát.

Hárman ugorhatnak be

A Ford az indulatos szakítás után kényteln új gumiszállító után nézni. A CNN jelentése szerint az óriáscég már meg is kezdte a tárgyalásokat három társasággal: ezek a Goodyear Tire and Rubber, a Continetal General Tire és a Michelin.