Egyesül a Glaxo és a Brystol-Myers?

A New York Times értesülései szerint a GlaxoSmithKline Plc és a Bristol-Myers Squibb illetékesei előzetes megbeszélést tartottak a két cég esetleges egyesítéséről. Mindkét cég nyereségessége csökkent, miután fontos termékeik vesztették el szabadalmi védettségüket.
A tárgyaláson még csak arról volt szó, hogy a világ második legnagyobb gyógyszergyártójának, a Glaxónak egyáltalán megérné-e felvásárolni az ötödik legnagyobb Bristolt. Ennél konkrétabb részletekről vagy pontos menetrendről nem esett szó.

Csökkenő eredmény

Egyes termékeik szabadalmi védettségének megszűnése, illetve a konkurecia generikus szereinek megjelenése miatt az utóbbi időben mindkét cég nyereségessége csökkent. A cégek illetékesei nem kommentálták a New York Times értesülését, de John Coombe, a Glaxo pénzügyi igazgatója korábban bejelentette, hogy a cég felvásárlásokat tervez, és a Brystol-Myers is a lehetséges célpontok között van.

A Glaxo piaci értéke körülbelül 134 milliárd, a Bristolé nagyjából 58 milliárd dollár. A Bristol részvényeinek értéke a héten ötéves, a Glaxo-papírok árfolyama kétéves mélyponton volt a héten.

Elvesztett védettség

A Glaxo Augmentin antibiotikuma várhatóan júliusban, Paxil nevű antidepresszánsa pedig 2003-ban veszti el szabadalmi védettségét. A Bristol cukorbetegség kezelésére kifejlesztett, nagy sikerű terméke, a Glucophage januárban vesztette el védettségét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37