Hadüzenet a hipermarketeknek

A német Metro áruházlánc szerint az uniós szabályokkal és a lengyel alkotmánnyal is ellentétes törvényjavaslatot nyújtott be egy populista párt. Az Önvédelem nevű politikai szervezet szerint az ötvenezresnél nem nagyobb településeken nem lehetne 600 négyzetméteresnél nagyobb üzletet nyitni.
Élesen kritizál egy lengyel törvénytervezetet a német Metro áruházlánc, mivel az megakadályozná bevásárlóközpontok létesítését kisvárosok és falvak területén. Az Önvédelem nevű populista párt törvényjavaslata a német multi szerint ellentmond mind a lengyel alkotmánynak, mind az uniós jognak, amikor nem részesíti egyenlő elbánásban a különböző gazdasági szereplőket.

A vitatott jogszabály az adott település méretétől függően szabályozná az odaépíthető élelmiszerboltok maximális méretét. Így például egy 15 ezer léleknél kevesebbet számláló településen a jövőben nem lehetne 400 m2-esnél nagyobb alapterületű üzletet nyitni, és még 50 ezernél több lakos esetén is 600 négyzetméter lenne a felső határ. A Samoobrona a törvénnyel a hazai kereskedők védelmét kívánja erősíteni, és számíthat a kisebbségben kormányzó nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság egyes képviselőinek, valamint a Lengyel Családok Ligájának támogatására.

'Becsapnák az ajtót az orruk előtt'

A Metro ugyanakkor komoly hátszelet kapott a Lengyel- Német Kereskedelmi és Iparkamarától, amely szokatlan határozottsággal lépett fel a tervezettel szemben. "Ez a törvény elfogadhatatlan: évekkel ezelőtt adókedvezményekkel csalogatták ide a nyugati szupermarketeket, most pedig becsapnák az ajtót az orruk előtt" - fogalmazott Lars Bosse, az IHK ügyvezetője.

A kamara szerint egy ilyen jogszabály tönkretenné a helyi versenyt, s az élelmiszerárak komoly emelkedését eredményezné. Ezenfelül pedig számos új munkahely létrejöttét akadályozná meg, ráadásul az ország nemzetközi megítélésén is sokat rontana.

A lengyel kormány már most több külföldi céget igyekszik megakadályozni egy-egy honi vállalat felvásárlásában. Így akadályokat gördített a holland Eureko konszern elé, amikor az a PZU biztosítótársaságot kívánta megvenni. Az olasz UniCredito azon akciója is megrekedt, amellyel a német HypoVereinsbank megvétele után annak lengyelországi leánybankját egyesíteni akarta saját ottani érdekeltségeivel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17