Az ING a holland kormány segítségére szorul

2008.10.19. 14:10
A legnagyobb holland bank, az ING a holland kormánnyal és jegybankkal tárgyalt egy 10 milliárd eurós tőkeinjekcióról, azt pedig el is fogadta.

Hollandia legnagyobb bankja pénteken arra figyelmeztette a befektetőket, hogy valószínűleg veszteséget kénytelen jelenteni az utolsó negyedévre. Az ING hétfőn hozza nyilvánosságra gyorsjelentését, a várakozások szerint 500 millió eurós veszteséget fognak bejelenteni. A figyelmeztetés hatására 13 éves mélypontra estek a bank részvényei a tőzsdén.

Az ING ügyvezetője Michel Tilmant szombaton egész nap tárgyalt a holland jegybank vezetőivel. Vasárnap este aztán azt jelentette be Wouter Bos pénzügyminiszter, hogy tízmilliárd eurót fektet a holland a kormány az ING bank- és biztosítócsoportba, jóllehet a céget továbbra is egészséges pénzügyi helyzetűnek tartja. A kabinet a piacot uraló bizonytalanságok okozta kockázatokkal indokolta a tőkeerősítést, nem pedig a bank helyzetével. Az állam részesedése a most bejelentett befektetés megvalósítását követően elérheti a 8,5 százalékot, írja az MTI.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a holland kormány és az ING az egyeztetések során 12 milliárd eurós tőkeinjekcióról állapodott meg – idézte a Sunday Times értesülését a Reuters. Egy másik lap értesülése szerint is a feltőkésítésen dolgozott a bank.

Az ING szóvivője a ma esti bejelentést megelőzően csak annyit közölt, hogy a bank több lehetőséget megvizsgál, ezek között szerepel a kormány segítsége is. A holland pénzügyminisztérium és a jegybank délelőtt még nem kommentálta az értesüléseket. Vasárnap este azonban bejelentették, hogy megegyeztek a bank vezetésével a támogatásról.

Az ING a világ egyik legnagyobb bankja több mint 75 millió ügyféllel.