Szabad az út Hollandiába!

Még ebben a hónapban a hágai törvényhozás elé kerülhet az a törvényjavaslat, amely teljesen megnyitja a holland munkaerőpiacot a 2004-ben csatlakozott EU-tagok, köztük Magyarország polgárai előtt - értesült a Világgazdaság. A korábbi terveknek megfelelően a teljes liberalizációra már március 1-jétől sor került volna, ez azonban a tavaly októberi választások után elhúzódó kormányalakítás miatt kútba esett. A teljes nyitásig még más jogszabályi változtatások is szükségesek: a keleti munkavállalók beengedése előtt Hollandia szigorítani szándékozik a minimálbér kikényszerítésére vonatkozó előírásokat.

Henk van Hoof távozó szociális és munkaügyi miniszter még február közepén tájékoztatta a parlamentet arról, hogy a kormány megítélése szerint az ország munkaerőpiaca felkészült a márciusi nyitásra. Az akkori elképzelések szerint a szenátus már a múlt héten megtárgyalhatta volna azt a javaslatot, amely bírság kiszabását írná elő a minimálbér alatt fizető munkáltatóknak. Hága ezzel a szigorítással venné elejét annak, hogy az olcsó keleti munkaerő veszélyeztesse a hollandok állásait. Időközben azonban több hónapos huzavona után megalakult és másfél hete hivatalba is lépett Jan Peter Balkenende új kormánya, felbolygatva a politikai menetrendet.

A munkaerőpiac megnyitásának előkészítésére az előző kabinet több ponton is módosította a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel kötött megállapodásokat. A legfontosabb változás az, amely a munkaadó felelősségévé teszi a vendégmunkások megfelelő lakhatásának biztosítását. A vállalatokat emellett arra is ösztönzik, hogy külföldiek felvételekor csak minősített munkaerő-közvetítő ügynökségek szolgáltatásait vegyék igénybe.

A munkaügyi felügyeletek szintén felkészültek a nyitásra: a legtöbb külföldi megjelenésére számító ágazatokban (mint az építőipar és a mezőgazdaság) külön megállapodásokat kötöttek az érdekképviseletekkel. A felügyelet létrehozott egy kapcsolatfelvételi pontot is olyan esetek bejelentésére, amikor akár a munkaadók, akár a munkavállalók a kollektív egyezmények megsértését tapasztalják.

Ha a visszaéléseknek elejét veszik, Hollandia okkal számíthat arra, hogy gazdasága profitál majd a nyitásból. Az új pénzügyminiszter, Wouter Bos legfontosabb gazdaságpolitikai célkitűzése éppen az, hogy megakadályozza a munkaerőpiac túlhevülését, vagyis a bérek túlzott emelkedését. Ennek a veszélye az egyre súlyosbodó munkaerőhiány miatt áll fenn: miközben Hollandiában az egyik legmagasabb a foglalkoztatási ráta az EU-ban (73 százalék), addig az előrejelzések szerint az elöregedés miatt 2040-re egymillióval csökkenhet a munkaképes korú lakosság száma.

Jelenleg Hollandia azon kevés EU-ország közé tartozik, ahol a kivándorlás üteme meghaladja a bevándorlásét, ám ez a trend 2010-re megfordulhat. Az új kormánytól mindenesetre elődjénél megengedőbb bevándorlási politikára lehet számítani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32