Lemondott a HP elnöke

Michael Capellas, a HP és a Compaq fúziójának egyik kovácsa lemondott, miután a sajtó megtudta, hogy átülni készül a könyvelési botrányba keveredett és csődbe ment WorldCom vezérigazgatói székébe.
Egy éve lett az egyesített óriáscég elnöke, miután a Hewlett-Packard 20 milliárd dollárért bekebelezte a Compaqot, majd a részvényeseket kétségbe ejtve most lemondott Michael Capellas. A hír a tőzsdei keresekedés elején több mint 10 százalékkal gyengítette a HP árfolyamát New Yorkban.

Az általa is pártolt és segített egyesüléssel a világ legnagyobb számítógépgyártója jött létre, amelynek éves forgalma 87 milliárd dollár. A cég operatív vezetője a Hewlett-Packard korábbi vezérigazgatója, Carly Fiorina lett.

Nem langyosba ül bele

A váratlan váltásról Capellas azt nyilatkozta, hogy nyugodtan távozik, mert a két vállalat "egyesülése már előrehaladott, a cég lendületben van a határozott menedzsment irányításával." Az exelnök nem erősítette meg a Wall Street Journal értesülését, miszerint a WorldCom vezérigazgatói széke várja.

Az új helyen várható problémákhoz képest egy HP-Compaq fúzió levezénylése gyermeteg feladatnak tűnik. A WorldCom ugyanis - új értelmet adva a "könyvelési csalás" kifejezésnek - az elmúlt években 9 milliárd dollárral kozmetikázta meg a könyveit, megtévesztve a befektetőket. A botrány kitörése után a nyereség helyett valójánban jókora veszteséget felhalmozó távközlési cég csődvédelmet kért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32