Olajfék a nemzetközi légi fuvarozáson

A növekedés több hónapos lassulásas után májusban már egyenesen csökkent a nemzetközi légi áruszállítás - jelentette a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). Ez is azt jelzi, hogy a magas olajárak fékezik a világgazdasági növekedést, hiszen jelenleg a nemzetközi áruszállítás mintegy 40 százaléka légi úton zajlik.

Ma már repülőn szállítanak bonyolult ipari berendezéseket, fogyasztói elektronikai árukat, autóalkatrészeket, sőt élelmiszert és divatruházati cikkeket is. Az elmúlt években a globális növekedés felgyorsulásával a légi áruszállítás is bővült, a repülőgépgyártók, köztük az Airbus és a Boeing Co. mind nagyobb arányban gyárt teherszállító gépeket.

Februártól azonban jelentősen lassult a növekedés és májusban már 1,6 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a volumen, amit tonnakilométerben számolnak. A vállalatok a magasabb energiaárak miatt csökkentik a termelést, a beszerzést, ennek folytán a szállítást is.

A légi utasforgalom ugyanakkor 8,8 százalékkal emelkedett májusban éves összehasonlításban. A légitársaságok szerte a világon az utasok számának emelkedéséről számolnak be, bár ezt nem kíséri a jegybevételek hasonló ütemű növekedése. Az árbevételek csak lassan emelkednek, miközben az üzemanyagköltségek nőnek, ami kedvezőtlenül érinti a légitársaságok pénzügyi eredményeit.

A légitársaságok együttes vesztesége az idén 6 milliárd dollár körül lesz az IATA előrejelzése szerint, aminek legnagyobb részét a hagyományos amerikai légitársaságok fogják elszenvedni. A légi áruszállítás visszaesése kedvezőtlen jel az utasforgalom alakulása szempontjából is, így giovanni Bigignani, az IATA vezérigazgatója szerint a legitársaságokra is rosszabb idők várnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17