Most már az idősek után is kapkodnak a munkaadók

A német gazdaságban jelenleg 1,6 millió betöltetlen álláshely van, 2000 óta most a legtöbb. A kutatók szerint ez a szám ráadásul hamarosan 2 millióra emelkedhet. Mivel nem megfelelő a fiatal, képzett szakemberekből álló utánpótlás, egyre nagyobb keletjük van az időseknek, az 55 év felettieknek már csaknem fele dolgozik.

Látványosan megugrott az idősebb dolgozók iránt az igény az utóbbi hetekben a német munkaerőpiacon. A jelenséget a kutatók részint a fiatal, képzett szakemberekből álló utánpótlás elégtelenségével magyarázzák, másrészt azonban szerepet játszik az is, hogy a gyorsuló növekedés közepette általában is több lett a betöltetlen álláshelyek száma.

Extrém módon megnőtt esélyek

A nem várt fordulatot elemezve a Der Spiegel úgy fogalmaz, hogy „extrém módon” nőttek az idősebb munkavállalók esélyei. A lap emlékeztet, hogy a fiatalok iránti őrület a német munkaerőpiacot is sokáig uralta, 45 év felett sokáig alig volt bárkinek esélye arra, hogy elbocsátását követően munkahelyet találjon. Gyakori volt azonban az is, hogy már 40 év felett öregnek minősítettek valakit egy-egy üres állás betöltésére. Ez a korszak most szemlátomást a végéhez közeledik.

A fordulat tényét a munkaügyi és foglalkoztatási intézet kutatási adatai is megerősítették. A német munkaügyi hivatal szerint az idősebb munkavállalóknak szóló, járulékfizetéssel terhelt, üres állások kiírása egy év alatt közel 200 ezerrel növekedett.

Időközben az 55 év feletti munkaköteles korúak foglalkoztatásában elért 45 százalékos hányaddal Németország az EU-átlag fölé került. A változásban természetesen szerepet játszott a korkedvezményes nyugdíjazás szigorítása csakúgy, mint a javuló továbbképzés. A kölni gazdaságkutató szerint Németországban jelenleg 1,6 millió betöltetlen állás van, ez 2000 óta a legtöbb, és ez akár kétmillióra is emelkedhet. Helyenként már kifejezett hiány van mérnökökből, technikusokból, orvosokból, üzemgazdászokból és ápolókból.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31