A Motorola máig nyögi az Iridium-csődöt

Egy New York-i szövetségi bíróság arra kötelezte a Motorola Inc-t, hogy fizesse meg a J.P. Morgan Chase & Co-nak azt a háromszázmillió dollárt, amire még 1998-ban, az Iridium LLC. hitelfelvételénél garanciát vállalt.
Az Iridium 1998-ban indította 66 műholddal támogatott mobiltelefon-rendszerét, amely egy évvel később csődbe ment, miután a háromezer dolláros telefonokhoz, és a kilencdolláros percdíjhoz nem akadt elég előfizető. A rendszer kifejlesztője és a társaság főrészvényese a Motorola volt 18 százalékos részesedéssel.

Egymilliárd felett a hitelgarancia

A Chase Manhattan Bank (amit később felvásárolt a J.P. Morgan) összesen 800 millió dollár hitelt adott az Iridiumnak. A Motorola eddig 750 millió dollárt fizetett az Iridium különböző hiteleiért vállalt garanciák miatt.

A Motorola fellebbez

Alvin H. Hellerstein bíró az ítéletben kimondta, hogy a Motorola kötelezettsége máig érvényben van, így köteles fizetni - közölte a Washington Post. A bíróság szerint a hitelfelvétel idején az Iridium már nem volt olyan jó helyzetben, mint ahogy azt a Motorola állította. A Motorola azonban feltehetően fellebbez a döntés ellen: "Akik befektettek az Iridiumba, tudták, hogy kockázatos a vállalkozás" - áll a cég közleményében.

Elbocsátások

A Motorola eközben bejelentette, hogy elküldi vezetői húsz százalékát. Az elbocsátás része annak a december 18-án nyilvánosságra hozott leépítési tervnek, amely alapján összesen 9400 munkahelyet szüntetnek meg a vállalatnál. 2000 augusztusa óta a Motorola 150 ezer alkalmazottjából 42900-at küldött el.

Hatvanhat műhold huszonötmillióért

Az Iridium csődje után, 2000 decemberében a cég korábban öt és fél milliárd dollárra becsült vagyontárgyait az Iridium Satellite LLC. (IS) vásárolta fel huszonötmillió dollárért. Nem sokkal ezután a vállalat komoly megrendelést kapott a Pentagontól, majd az IS komolyan csökkentette a készülékek árát és a percdíjakat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19