Nem elég Izlandnak az IMF-segítség

2008.10.27. 16:04
Az izlandi miniszterelnök egy hétfői sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól kapott kétmilliárd dollár nem elég a gazdaság stabilitásának helyreállítása érdekében, ezért a skandináv országokhoz fordultak további segítségért.

A Financial Times már a múlt héten azt írta, hogy az IMF hitel mellett Izland a skandináv országok és Japán támogatására szorul, összességében hatmilliárd eurós hitelt kaphat a szigetország. Geir Haarde pénzügyminiszter hétfői sajtónyilatkozata, miszerint a skandináv országokhoz fordulnak segítségért, a múlt heti hírek tükrében nem meglepő.

A helyzet akkor lenne jó, ha további négymilliárd dollárt kapna az ország – tette hozzá a miniszterelnök. Mindeközben Bjorgvin Sigurdsson, az izlandi kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy más országok is segítségnyújtást helyeztek kilátásba, hogy kisegítsék Izlandot a válságból. A miniszter konkrétan Norvégiát és Svédországot említette meg konkrét tárgyaló partnerként.

Egyre nagyobb a nyomás a politikai erőkön, hogy újragondolják helyzetüket – tette hozzá Sigurdsson a pártok unióról alkotott véleményükkel kapcsolatban. Egy izlandi napilapban megjelent közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 70 százaléka támogatja az euró bevezetését és az EU-hoz történő csatlakozást.

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a válság komoly gazdasági következményekkel jár az országban. Az előzetes októberi infláció (évesítve) 15,9 százalékra ugrott a szeptemberi 14 százalékról. Havi bázison 2,16 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Izlandon. Az IMF legutóbbi becslése pedig azzal számol, hogy jövőre az izlandi gazdaság 10 százalékkal fog zsugorodni.