A Mattel elragadta Batmant a Hasbrótól

A Warner Bros. filmcég megállapodott a Mattel játékgyártóval, hogy a következő öt évben az gyárthatja számos népszerű film figuráinak játékbaba-verzióját. A Mattel a rivális Hasbrótól happolta el a jó üzletet jelentő denevérember-figurákat.
A szerződés értelmében a Mattel babákat, járműveket, táblás játékokat, akcióbabákat és más játékokat gyárthat a Warner mozi- és televíziós bemutatóihoz időzítve. Az üzlet értékét 200 és 500 millió dollár közé becsülik a szakértők. A jogok az egész világon érvényesek, kivéve Ázsiát.

Harry bizonyított

A Mattel az AP szerint részben azért kapta meg a lehetőséget, mert a Warner elégedett volt az általa gyártott Harry Potter filmhez készült játékokkal. A filmes óriáscég azonban nem kizárólag a Mattellel áll kapcsolatban. A hihetetlen kasszasikernek bizonyult Scooby-Doo (az idióta dán dog) jogait például az Equity Toys birtokolja.

Reciklálják a szuperhősöket és a prémes, illetve tollas állatokat

A Warner a közeljövőben ismét beveti a Looney Tunes-kártyát, ugyanis olyan filmmel lép piacra, amelyben élő színészek mellett Tapsi Hapsi, Daffy Kacsa és társaik is szerepelnek, ezen kívül olyan televíziós sorozatot indít, amelyben ezen karakterek kölyökként jelennek meg. Olyan széria is indul, amelyben Superman és Wonder Woman is domborítanak. Harangoznak egy filmről is, amelyben együtt jelenik meg Batman és Superman, ami már tényleg mindennek a teteje.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04