Az ír és a görög vonatjegy a legolcsóbb az EU-ban

Az ír vonatjegyárak a legolcsóbbak között vannak az Európai Unióban - derül ki az ír vasúttársaság felméréséből. Csak a görögök fizetnek kevesebbet a vasútért, a franciák viszont ugyanazon a távon háromszor annyit.
A közös európai valuta miatt egyszerűvé vált vizsgálatból kiderül: sok európai vasúttársaságnál az ugyanakkora távolságra szóló mentjegyek több mint kétszeresébe kerülnek az ír árakhoz képest. Franciaországban pedig közel háromszor annyit kell fizetni egy útért, mint Írországban. Míg a Dublin-Cork retúrjegy 44.40, addig a majdnem ugyanakkora távolságot jelentő Paris-Arles menettérti jegy 120 euróba kerül. Görögország és Írország mellett még Portugáliában kerül jóval kevesebbe a vonatjegy az igen magas francia, német és brit árakhoz viszonyítva - írja az Irish Independent.

Nem minden a pénz?

Bár az Európai Fogyasztói Központ szóvivője is elismeri az árak fontosságát, azonban szerinte a menetdíjak mellett figyelembe kell venni az azokat meghatározó tényezőket (szolgáltatás minősége, menetidő, késések) is.

Utazni érdemes, enni nem

A felmérés némi vigaszt nyújthat az ír fogyasztóközönség számára. Mint ismert, az euró bevezetése óta kimutatták: bizonyos termékek (különösen élelmiszerek) esetében Írország az eurózóna egyik legdrágább országává vált. Írország fogyasztói ügyekért felelős minisztere vizsgálatot is rendelt el annak kiderítésére, miért fizetnek az ír vásárlók egyes termékekért jóval többet, mint az eurózóna legtöbb országában élők.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31