A National Religious Partnership for the Environment (hozzávetőleges fordításban: Országos Vallásos Összefogás a Környezetért) nevű gyűjtőszervezet vezetői többek között a Ford vezérigazgatójával is találkoztak és megbeszélésre készülnek a General Motors felső köreivel is. A szervezet korábban levelet juttatott el az iparág több más vezető vállalkozásának, amelyben a sokat fogyasztó, így a környezetet jobban szennyező járművek gyártását gyakorlatilag Isten akarata ellen valónak nevezik.
Zsidók és szerbek a szénmonoxid ellen
Otto-motor és üdvtörténet
Az összefogás egyik tagja, az Evangelical Environmental Network (EEN) nevű kisebb szervezet frappáns címmel - Mit vezetne Jézus? - kampányt indított. A whatwouldjesusdrive.org weboldalon az újsághirdetés és a lökhárítóra ragasztható matrica mellett megtekinthetjük azt a reklámfilmet is, amelyben felteszik a Kérdést. A válasz persze az, hogy kisfogyasztásút. Legyünk óvatosak tehát, ha hazafelé menet megint tízzel kell cammognunk a belső sávban araszoló destruktív suzukis miatt, hiszen ki szeretne arról elhíresülni, hogy ő az az ember, aki bemutatott Jézus Krisztusnak. A spotot kezdetben négy államban fogják sugározni.
Jim Ball lelkész, az EEN vezetője hibirid meghajtású Toyotát vezet egyébként.
Zsidók és szerbek a szénmonoxid ellen
Bár sok lobbicsoport csatlakozott az akcióhoz, a támogatás nem egységes. A Republikánus párton belül is befolyásosnak számító Keresztény Koalíció nevű konzervatív civil szervezet például inkább az autógyárakkal ért egyet. Nem állt ki a tiltakozás mellett a katolikus Püspöki Konferencia sem, az egyik legnagyobb zsidó reformszervezet viszont támogatja az ügyet.
Csökkentés + koncert