Hodorovszkij: a Kreml ellopta a Jukoszt

2004.12.28. 17:06
Hodorkovszkij szerint a bürokrácia elhatározta a hatalmi ágak megosztásának teljes megsemmisítését, s ebben a modellben minden politikusnak bürokratává kell válnia. A bürokraták következetesen szétzúznak minden olyan mechanizmust, amely módot adhatna az oroszoknak az önkifejezésre: a különböző szintű választásokat, a piaci versenyt, a szólásszabadságot.
A 14 hónapja börtönben lévő, csalással és adóelkerüléssel vádolt Hodorkovszkij levelét egy héttel azután írta meg, hogy a Jukosz legfontosabb termelőegységét egy sor manőver után egy állami társaság vásárolta meg. A Juganszknyeftegaz eladásáról, mint a Jukosz-ügy legutóbbi epizódjáról írva jegyezte meg: "ez volt a legértelmetlenebb és leginkább romboló esemény gazdasági téren azóta, hogy Vlagyimir Putyin elnök hatalomra került. A Jukosz tönkretétele a végéhez közeledik."

A Jukosz termelésének 60 százalékát adó leányvállalatot vasárnap 9,3 milliárd dollárért értékesítették, a külföldi auditáló cégek által megállapított értéke feléért.

Káosz és forradalom

A Jukosz volt első embere és főrészvényese szerint káoszba és forradalomba sodorja Oroszországot az olajcégének szétdarabolásával indult folyamat.

A Jukosz-ügy korántsem az orosz állam és az üzleti világ közötti konfliktus, hanem egy bürokratákból álló üzleti csoport politikai-üzleti rugójú támadása egy másik ellen - mutatott rá Hodorkovszkij a Vedomosztyi című lap keddi számában megjelent írásában. Ebben a konfliktusban az állam csak túsza konkrét magánszemélyek érdekeinek, még ha azok hivatalnoki kiváltságokat élveznek is - írta a kegyvesztett oligarcha, cégének szelektív jogérvényesítéssel történő felmorzsolásán túlmutató tanulságokat keresve.

Hodorkovszkij szerint a bürokrácia ma elhatározta a hatalmi ágak megosztásának teljes megsemmisítését, s ebben a modellben minden politikusnak bürokratává kell válnia. A bürokraták következetesen szétzúznak minden olyan mechanizmust, amely módot adhatna az oroszoknak az önkifejezésre: a különböző szintű választásokat, a piaci versenyt, a szólásszabadságot.

De Oroszország - ezeknek a kormányozhatóságát erősíteni hivatott műveleteknek a következtében - teljesen kormányozhatatlanná válhat. Hiszen ezentúl csak a központi tévécsatornák leghiszékenyebb nézői gondolhatják, hogy mindez a nép érdekében történik. - Az orosz történelem tanúsága szerint mindig káoszhoz, lázadáshoz, forradalomhoz vezet, ha a nép elveszti az állami iránt érzett különleges, irracionális tiszteletét. És a mindent felfaló bürokrácia csakhamar magára maradhat egy féktelen, formátlan tömeggel szemben, amely az utcára vonul, és számon kéri az ígért kenyeret és cirkuszt - intett Hodorkovszkij.

Olvadó vagyon

Hodorkovszkij az államot a törvényes normák szégyenletes kijátszásával vádolta meg, azt pedig " rossz tréfának" minősítette, hogy az állam a Jukosztól 28 milliárd dollárnyi adót kér számon, mert - mint mondta - ez az összeg meghaladta a társaság bevételét. A valamikor 15 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező - és a Forbes listán a világ 16. leggazdagabb emberének számító- Hodorkovszkij vagyona "rövidesen semmivé lesz", de a vagyon elvesztése " nem okoz elviselhetetlen kínt" neki. Vagyonának elvesztése fordulatot idézett elő olyan értelemben, hogy - mint olvasható - Hodorkovszkij korábban vagyonát féltve nem mondhatott el mindent.