A Kreml, amelynek célja a Jukosz tönkretétele mellett az orosz olajszektor fölötti ellenőrzés visszaszerzése, valószínűleg megpróbálja megszerezni ezeket a finomítókat. Erre a legjobb eszköz, hogy az esetleges csődeljárás esetén a Rosznyeftynek próbálják átjátszani a vagyont. Az állami olajcég a múlt héten 11 milliárd dollár összegű kártérítési keresetet nyújtott be egy moszkvai döntőbírósághoz a Juganszk nevében a Jukosz ellen, amely állítása szerint az alkalmazott transzferárak révén 1999 és 2003 között súlyos pénzügyi veszteségeket okozott a Juganszknak. Az orosz főügyészség a Vedomosztyi értesülései szerint a múlt héten levelet intézett a Jukosz két megmaradt termelőegysége, a Szamara és a Tomszknyefty vezetőihez, azt tanácsolva nekik, hogy kérjenek 11,5 milliárd dollár összegű kártérítést az anyacégtől ugyancsak a transzferárakra hivatkozva.
A kormány az elemzők szerint a csődeljárás révén nyerő helyzetbe kerülhet a Jukosz elleni hadjáratban, annál is inkább, mert kudarcba fulladt az olajcég kísérlete, hogy amerikai bíróságon találjon védelmet a vagyonelkobzás ellen. A houstoni bíróság a múlt héten elutasította a kért csődvédelmet, és a Jukosz illetékesei most úgy nyilatkoztak, hogy nem fellebbeznek a döntés ellen, ehelyett más fórumokhoz fordulnak. A cég bejelentette, hogy keresetet nyújtott be az európai emberi jogi bírósághoz.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon