Kalasnyikovot elszomorítja, hogy találmányával ölnek

Százmillió eladott példány ellenére nem tette gazdaggá kifejlesztőjét a gépkarabély. Kalasnyikovot legfrissebb nyilatkozata szerint elszomorítja, hogy terroristák is használják találmányát.
Hiába lett a világ legnépszerűbb kézifegyvere, amelyből 1947-es kifejlesztése óta több mint 100 millió példányt adtak el, feltalálója nem kapott érte semmit a szovjet államtól.

Kezdetben egyszerű

Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov
Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov, aki az Index fegyverszakértőjének felejthetetlen megfogalmazásában "kezdetben egyszerű paraszt volt", a második világháborúban szerzett kézsérülése után vágott bele - hivatalos előképzettség nélkül - egy könnyen kezelhető automata fegyver megtervezésébe. Az első hatásbemutató után felettesei műszaki iskolára küldték és 1946-ra el is készült a prototípus, ami a háború szempontjából már mindegy volt, ám a későbbi évtizedekben felejthetetlen sebhelyeket hagyott szinte az összes fejlődő ország lakóinak testén.

Megdöbbentő visszaélés a gépkarabéllyal

A most 82 éves mester Németországban azt nyilatkozta, hogy büszke a találmányára, de szomorú, hogy terroristák használják. Az Index a maga részéről mindent megtenne a gépkarabélyok békés célú felhasználásáért, de egyelőre nincs ötletünk.

Inkább a hobbikert

"Bárcsak olyan dolgot találtam volna fel, amelyet az emberek használni tudnak és megkönnyíti a földművelők munkáját - például egy fűnyírót" - kesergett az agg fegyvertervező a Bild című bulvárlap riporterének. A magyar belpolitika kedvelőiként szemünk előtt megjelentek a szalagcímek a horvát fűnyíróbotrányba keveredett Jeszenszky külügyminiszterről.

AK-47

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31