Többmilliárdos büntetés fenyegeti a kártyacégeket

Akár 39 milliárd dolláros kártérítést is fizethet a Visa és a Mastercard, ha az amerikai kereskedőcégek és áruházláncok megnyerik a kártyacégek ellen indított pert.
Az áruházak (többek között a Wal-Mart Stores, a Sears, a Safeway) azért nyújtották be keresetüket, mert megelégelték, hogy a kártyacégek a hagyományos hitelkártyák és betéti kártyák mellett a különböző úgynevezett co-branded kártyák (ilyen Magyarországon például a Fotex vagy a Supershop-kártya) elfogadását is rájuk kényszerítették - közölte a Reuters.

Zsaroltak a kártyacégek?

Az áruházak szerint a Visa és a Mastercard csak akkor engedélyezte hagyományos kártyáik elfogadását, ha a kereskedők a co-branded kártyákat is elfogadják. Az utóbbiak azonban az áruházaknak jóval többe kerülnek: a felperesek szerint egy hagyományos kártya vásárlási jutaléka száz dolláronként nagyjából kilenc cent, míg a branded kártyáké elérheti a másfél dollárt. Az áruházak saját bevallásuk szerint az évi többmilliárd dollárnyi pluszköltséget kénytelenek voltak az áraikba beépíteni.

Általános hatályú lehet a döntés

Az üggyel kapcsolatban a brooklyni szövetségi bíróság korábban már kimondta, hogy a döntés általános hatályú lesz, tehát arra minden érintett hivatkozhat, ha kártérítést követel. Ez szinte minden amerikai áruházra vonatkozna, ezért a kártyacégek fellebbeztek a döntés ellen. A fellebbezéssel kapcsolatban a legfelsőbb bíróság dönt, ha elutasítják, a tárgyalás néhány héten belül elkezdődhet Brooklynban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04