Fékezhetetlen a kínai gazdaság

2005.07.21. 09:02
A kínai kormány lassítási erőfeszítései ellenére a második negyedévben közel 10 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. Az S&P tovább javította Kína besorolását.
A második negyedévben a várakozásokat meghaladó ütemben, 9,5 százalékkal nőtt a kínai GDP, ezzel nyolcadik egymást követő negyedéve bővül 9 százalék fölötti tempóban a gazdaság. A Goldman Sachs Group Inc., amely az év elején még a GDP 8,1 százalékos növekedését prognosztizálta 2005-re, tegnap már 9,2 százalékra módosított.

Fékeznének

A kormány igyekszik ugyan behúzni a fékeket és tagadni próbálja, hogy az olcsó kínai termékek elárasztják a világot, az adatokból egyértelmű, hogy a növekedés motorja az export. Az ipari termelés 16,8 százalékkal, a városokban eszközölt befektetések (a gyáraktól a lakásépítésig) 28,8 százalékkal bővültek.

A gazdaság egyensúlyba hozására irányuló kormányzati erőfeszítések mégsem minősíthetők sikertelennek: a városi keresetek 9,5, a falusiak 12,5 százalékkal voltak magasabbak júniusban, mint egy évvel korábban, a kiskereskedelmi forgalom 12,9 százalékkal emelkedett, miközben a fogyasztói árak csak 1,6 százalékkal voltak magasabbak a tavaly júniusinál.

Az igazi erőt azonban a külkereskedelem mutatta, amelynek többlete az első félévben 39,6 milliárd dollár volt, szemben a 2004 egészében elért 32 milliárddal, s év végére a szufficit elérheti a 100 milliárd dollárt - írta a Bloomberg. Az export a hat hónap alatt 32,7 százalékkal, 342,3 milliárd dollárra emelkedett. Ez idő alatt az állótőke-beruházások, amelyek a kínai GDP-nek több mint a harmadát adják, 25,4 százalékkal bővültek, ami a kínai lapok szerint 3,2 százalékkal lassabb a tavalyinál, vagyis valamelyest fékeződött az ütem.

A kormány nagyszabású tervet jelentett be az acélipar átalakítására. Ennek értelmében több száz kínai vas- és acélművet összevonnának úgy, hogy 2010-re már a tíz legnagyobb adja a termelés felét, 2020-ra pedig már 70 százalékát, miközben nemzetközileg is versenyképesebbé válnának. Ugyanakkor - legalábbis elvben - megtiltják, hogy az acélművekben ellenőrző részesedéshez juthassanak külföldiek. Az ágazat gyors fejlődése nyomán túlkínálat alakult ki a hazai piacon, a növekvő export miatt az idén egyes acéltípusok ára több mint 30 százalékot zuhant a világpiacon.