Jó biznisz a konferenciaturizmus a cseheknél

2008.07.10. 06:59
Egyre több kongresszusi turista keresi fel Csehországot. Tavaly 3500 olyan konferenciát tartottak az országban, amelynek száznál több résztvevője volt, ami 8,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az összes résztvevő száma hét százalékkal, 700 ezerre nőtt - derül ki a statisztikai hivatal adataiból.

A szállodák és a szervezők bevétele 12 milliárd korona (483 millió euró) volt, ami majdnem tíz százaléka az ágazat 115 milliárd koronás teljes bevételének - állítja a cseh utazási irodák szövetsége. A kongresszusokra érkező vendégek a Csehországot felkereső összes turista nyolc-tíz százalékát adják.

A konferenciák résztvevőinek vendégül látása a cseh gazdaság egyik legnyereségesebb üzletága. Az ilyen céllal érkező turisták legkevesebb kétszer annyit költenek, mint a pihenésre, kikapcsolódásra érkezők. Az állami turisztikai hivatal, a CzechTourism becslései szerint naponta fejenként átlag 6000 koronát (58 734 forint) hagynak a szállodákban és a vendéglőkben, amelynek jelentős része persze nem saját zsebüket, hanem a kongresszust szervező intézmény vagy a támogatók büdzséjét terheli.

A tavalyi konferenciák nagyjából negyven százalékát Prágában tartották, ami 1415 eseményt és 302 ezer jelenlevőt jelent. A második helyen Dél-Morvaország áll, 593 kongresszussal és 132 ezer emberrel, míg a harmadikat a moráviai-sziléziai régió szerezte meg. A CzechTourism szerint a jövőben nagyobb szerep jut majd Brnónak, Ostravának, Karlovy Varynak, Pardubicének és más városoknak, amelyektől eddig Prága ismertsége és jó megközelíthetősége vonta el a kongresszusi turistákat.

Vélhetően nem tartja vissza őket, hogy vidéken kevesebb a négycsillagos szálloda, ugyanis a szakmai szervezeteknek általában ezek már drágák, ezért előnyben részesítik a háromcsillagos hoteleket. Fontos feltétel azonban, hogy a szállodák rendelkezzenek megfelelő konferenciateremmel és kisebb tárgyalókkal a meetingek lebonyolítására, illetve sport- és rekreációs létesítményekkel a munka utáni pihenéshez. Késlelteti ugyanakkor a Prágán kívüli térségek felzárkózását, hogy a fővároson kívül kevés a nemzetközi színvonalú repülőtér.