Egekbe szöknek az ingatlanárak világszerte

2004.09.12. 15:58
Az elmúlt évben Hong Kongban drágult a leginkább az ingatlanok ára, a városállamban néhány hónap alatt 40 százalékkal emelkedtek a lakásárak - írja az Economist. A hetilap által vizsgált húsz ország közül tizenegyben kétszámjegyű volt az árnövekedés.
Az Economist hetilap legújabb számában közli tanulmányát, melyben húsz ország ingatlanpiaci árait hasonlítja össze. A hetilap 2002 óta készíti ingatlanpiaci összehasonlítását.

Több mint negyedével drágább

Az adatokból kiderült, hogy a leginkább Hong Kongban emelkedtek az árak, az egy évvel korábbihoz képest 28,7 százalékkal drágábbak az ingatlanok. A drágulás azért is drámaibb, mert az azt megelőző évben még csökkentek az ingatlanárak, mégpedig 17 százalékkal. Egy év alatt tehát átlagosan negyven százalékkal emelkedtek a hong kongi lakásárak. Az is igaz, hogy az 1997-es csúcsnál még mindig 55 százalékkal kevesebb pénzért lehet ingatlanhoz jutni.

Az Econimist listájának második helyén a Dél-Afrikai Köztársaság áll, itt 25,5 százalékkal emelkedtek az árak, a harmadik Új-Zéland, ahol 22,1 százalékos a növekedés. A hetilap szerint mindkét országban gyorsan növekedtek az árak az elmúlt néhány évben.

"Soha ilyen drága"

Kínában átlagosan 10,4 százalékos a drágulás, de a számok csalókák. Sanghajban például az elmúlt egy évben a spekulációnak köszönhetően 21 százalékos volt az áremelkedés, vidéken pedig olcsóbbak az ingatlanok.

Az Egyesült Államokban az utóbbi néhány hónapban felgyorsult az ingatlanárak inflációja. Olyannyira, hogy 1970. óta ez (9,4 százalék) a legnagyobb drágulás. Ami drámaibbá teszi a helyzetet, hogy a kilencvenes évek közepe óta duplájára emelkedtek a lakásárak.

Az eurózónában is egyre több országban drágulnak az ingatlanok. Az Economist szerint Írországban, Hollandiában és Spanyolországban már amúgy is szédítő magasságokban voltak az árak, a csoporthoz most csatlakozott Franciaország, Olaszország és Belgium. A francia ingatlanárak 14,5 százalékkal ugrottak meg, Spanyolországban 17,2, Írországban 11,1, Olaszországban 10,8 pedig százalékkal.

A vizsgált húsz ország közül csak háromban estek az árak: Szingapúrban 0,8 százalékkal, Németországban 1,7 százalékkal, Japánban pedig 6,4 százalékkal.

Magyarországon az elmúlt hónapokban a legjobban a telekárak emelkedtek, átlagosan mintegy 11 százalékkal. Új építésű ingatlanokért 9, használtakért 7 százalékkal kérnek el többet. Ingatalnpaci szakértők szerint a jövőben az inflációt kissé meghaladó drágulásra számítanak.