Olivér
4 °C
8 °C

Mit vegyünk 100 ezer euróért?

2007.10.09. 13:58
Az európai ingatlanos gyűjtőportálok és közvetítői honlapok segítségével az ingatlan.net összeszedte, milyen ingatlanokhoz juthatunk százezer, illetve egymillió eurót költve.

Milyen ingatlanokat találhatunk Európa nagyvárosaiban százezer, illetve egymillió euróért? Elsőként a százezer eurós ingatlanokat vesszük sorra. Ez az összeg 25 millió forint, ezért Budapesten egy belvárosi 75 négyzetméteres, 2 és fél szobás lakást, vagy vidéken egy háromszobás, 132 négyzetméteres házat tudunk venni.

Százezerért

A szomszédos Bécsben százezer euróért külvárosi, 45 négyzetméteres, 2 szobás lakást kapunk. Ugyanezért az árért Athénben kétszer ekkora, 90 négyzetméteres, két hálószobás lakást kapunk a város központjában. Moszkvában a kétszobás, a 45 négyzetméteres lakásért már 118 ezer eurót kell fizetni, ami 29 millió forintot tesz ki. 105 ezer euróért Brüsszel környékén már csak 40 négyzetméteres lakást kapunk, ami ráadásul felújítandó. A 40 négyzetmétert Dublinban nagyon drágán mérik, a kétszobás, jó beosztású lakásért 270 ezer eurót kell fizetni.

Visszakanyarodva a százezer eurós nagyságrendhez, Isztambulban háromszobás, 70 négyzetméteres lakást találunk 79 ezerért. Szintén háromszobás, 68 négyzetméteres lakás Prágában 101 ezer euróért van. Ugyanekkora lakásért Svájcban csaknem a dupláját, 197 ezer eurót kell kifizetnünk. Szintén drágább városnak számít Párizs, ahol 135 ezer euróért csak 25 négyzetméteres manzárdszobát kapunk. Ilyen méretű lakást találunk Helsinkiben is 102 ezer euróért. Az egyszobás lakáshoz ott terasz is tartozik.

A legnagyobb ingatlant 100 ezer, egészen pontosan 98 500 euróért a török Riviérán kapjuk. A 24,7 millió forintnak megfelelő összeg három hálószobás, 122 négyzetméteres apartmant ér, kilátással a tengerre. Magasabb ártartományban van Madrid, illetve Oslo. A spanyol fővárosban 176 ezer euróért kapunk 36 négyzetméteres, egyszobás lakást, míg az északi fővárosban 164 ezer eurót kell fizetnünk egy 50 négyzetméteres, kétszobás lakásért. Rómában egy 50 négyzetméteres lakás ára 135 ezer euró, azaz 34 millió forint.

Egymillió euróért

Az egy nagyságrenddel nagyobb tartományba lépve még szembetűnőbbek a különbségek a városok között. Az egymillió euró, azaz 250 millió forint Budapesten egy XII. kerületi, 500 négyzetméteres luxusvilla árát fedezi, vidéken pedig már félkész, 1200 négyzetméteres kastélyt kapunk ezért a pénzért.

Athénban kerek egymillió euróért 270 négyzetméteres, háromszintes házat kapunk, luxuskivitelben, öt szobával. Bécsben komplett bérházat vásárolhatunk 20 ezer euró felárért, bérlőkkel, összesen 1368 négyzetméteren. A bérház szépséghibája, hogy négy lakást már tulajdonosa lakik, így az ingatlan bérház jellege nehezen változtatható. Moszkvában 1 003 000 euróért egy 49 emeletes luxus társasház 29. emeletén 182 négyzetméteres lakást adnak, öt szobával és lenyűgöző panorámával.

Hasonló méretű, de korántsem luxuskivitelű ingatlanhoz jutunk Koppenhágában 1 040 000 euróért. A 212 négyzetméteres, háromemeletes sorház öt szobájával a főváros kevésbé elegáns részén helyezkedik el. 214 négyzetméteres, reprezentatív, hétszobás lakást vásárolhatunk Barcelonában 1 325 000 euróért. Szintén luxus, de jóval nagyobb méretekkel rendelkező penthouse lakást kapunk Prágában 1 400 000 euróért. A 340 négyzetméteres, duplex elrendezésű, ötszobás ingatlanhoz 70 négyzetméteres tetőterasz is tartozik a megfelelő panorámával. Rómában, a lélektani határon, azaz 990 000 euróért 160 négyzetméteres, hatszobás lakást tudunk vásárolni.

Ennél 90 ezer euróval olcsóbb az a 104 négyzetméteres, ötszobás párizsi lakás, melynek ablakai a Saint Martin csatornára néznek. Szintén 900 ezer euróért Helsinki külvárosi részén két szintes, 298 négyzetméteres házat kapunk nyolc szobával és tágas kerttel. Brüsszel kertvárosi részén, egy exkluzív lakóparkban 1 100 000 eurót kérnek egy mindössze 70 négyzetméteres, négyszobás lakásért. A svájci Alpokban szintén magas négyzetméterárakkal találkozhatunk, 1 010 000 eurót kell fizetni egy hegyi panorámával rendelkező, 109 négyzetméteres, négy és fél szobás luxuslakásért. Nyaralóingatlanok közül a portugál Ezüstparton 750 ezer euróért vehetünk ötszobás, 400 négyzetméteres apartmant. Szintén partközelben, de jóval magasabb áron, 969 ezer euróért kapunk Estorilban 122 négyzetméteres, négyszobás lakást.

A kínálat felső vége több nyugat-európai országban és például Moszkvában is több nagyságrenddel az egymillió eurós sáv fölött van.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?