Veszélyben az amerikai bankrendszer?

2007.03.04. 09:15
Továbbra sincs vége az HSBC hetekkel ezelőtti warningjával beindult amerikai zűrzavarnak: a másodlagos jelzáloghitelpiac második legnagyobb szereplője, a New Century Financial tegnap az amerikai piacok zárása után bejelentette, Kalifornia állam ügyészsége, a SEC és a New York-i tőzsde egyszerre indított szigorú vizsgálatot az intézménynél.

Ez a kisebb baj, a társaság ugyanis azt is közzétette, hogy várhatóan nem tud majd legalább 1 dolláros nettó profitot sem kimutatni 2006 második félévére, amivel megszegi hitelezői megállapodásait. Úgy tűnik, egyre közelebb kerül a pénzügyi intézmény összeomlása: a New Century-részvények árfolyama a zárás utáni kereskedésben 25 százalékot zuhant, ezzel az elmúlt három hónap folyamán gyakorlatilag 90 százaléknál is többet esett a papír.

Az összehangolt vizsgálatban Kalifornia állam ügyészsége, a New York-i tőzsde szabályozási divíziója és az amerikai tőkepiaci felügyelet a New Century Financialnál elsősorban számviteli szabálytalanságokat és bennfentes kereskedésre utaló nyomokat keres - jelentette be a társaság, amely a közlemény szerint teljes mértékben együttműködik a szervezetekkel.

Az igazi probléma ugyanakkor valóban az, hogy a társaság nem tudja teljesíteni a hitelezői megállapodásaiban vállalt legalább egydolláros nettó profitot 2006 második félévére. Ez automatikusan azt eredményezné, hogy a hitelezők kihátrálnak a társaság mögül (ami egyenlő lenne a társaság végelszámolásának kezdetével), azonban a New Century szerint 11 hitelezője közül hattal már sikerült megállapodásra jutnia ezzel kapcsolatban. Öt megállapodás még mindig nincs meg, és a meglévő hat közül is több csak akkor lép érvénybe, ha mind a 11 hitelezővel egyeszségre tudnak jutni.

Mint ismeretes, a legtöbb másodlagos jelzálog-hitelezésre szakosodott pénzügyi szolgáltató nem önálló bank, hanem csak egyfajta közvetítő, amely mögött nagy bankok által alkotott forráspoolok állnak. Amennyiben a másodlagos jelzálog-hitelező nem teljesíti a szövetség létrehozásakor vállalt pénzügyi (általában profitabilitási) feltételeket, a hitelezők kihátrálhatnak mögülük. Elemzők szerint ha a New Centurynak nem sikerül megegyezésre jutnia mind a 11 hitelezőjével, a társaság vagy tönkremegy, vagy valaki felvásárolja.