Káosz várható az európai légiforgalomban

2002.06.19. 08:48
A türelemre lesz ma valószínűleg leginkább szükségük a repülővel utazóknak, miután a légiirányítók sztrájkot hirdettek a kontinens egységes légterét megteremteni hivatott EU-terv elleni tiltakozásul. Az akció várhatóan Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában Görögországban és Magyarországon megbénítja a légi forgalom jelentős részét, főleg a kis távolságú járatokat.
Az Európai Parlament e heti vitájához és az uniós szállítási miniszterek luxemburgi tanácskozásához, valamint a hét végi sevillai EU-csúcshoz időzítve ma sztrájkolnak az európai légiirányítók.

Az akció az európai légi forgalom teljes megbénulásával fenyeget, mivel a munkabeszüntetésben legalább 13 ország szakszervezetei vesznek részt.

A szakszervezetek nem akarnak egységes égboltot

A tiltakozást az váltotta ki, hogy az unió úgynevezett egységes égboltot akar létrehozni, amely a tervek szerint felváltaná a nemzeti légi folyosókat.Ez a szakszervezetek szerint csorbítja a nemzeti szuverenitást, a légiirányítás privatizációjához vezet, s a versenyhelyzetben munkahelyek kerülnek veszélybe.

Brüsszel ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a nemzeti légterek megszüntetésével felével lehetne növelni a fel- és leszállások számát, összhangba kerülnének a repülési szabványok, s megteremtődnének a feltételek a katonai és a polgári légiirányitás szorosabb együttműködéséhez.

Az EU cáfolja, hogy privatizálná a légiirányítást

Az EU határozottan cáfolja, hogy brit mintára privatizálni szeretnék a légiirányítást - jelentette a Reuters. A sztrájk Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában, Görögországban és Magyarországon várhatóan megbénítja a rövid távú légi forgalmat és az ezen országok légterét igénybe vevő járatok repülése is lehetetlenné válhat.

A káoszt fokozhatja, hogy a spanyol, a svájci, az ír, a szlovén, a bolgár és a horvát légiirányítók is jelezték: kifejezésre juttatják szolidaritásukat.

Számos Európán belüli járat törlésére kell számítani az utasoknak, ugyanakkor a nagy gépek forgalmát a francia légiirányítók által kezdeményezett sztrájk kevésbé befolyásolja - derült ki a nagy európai légitársaságok közleményeiből.

Csütörtökön már csak kisebb fennakadások várhatók

Az Air France szerint hosszú távú járataik 90 százalékát nem érinti a munkabeszüntetés, az európai járatok 90 százalékát viszont valószínűleg törölni kell, s a belföldi forgalomban is csak a helyi járatok egytizedének felszállására lehet számítani.

A francia polgári légiirányítók szakszervezeti szövetsége (USAC-CGT) viszont tegnap azt közölte, hogy a szokásos nemzetközi forgalom 50 százalékát hajlandók csak biztosítani. Az USAC sztrájkja a tervek szerint este 11 órakor véget ér, holnap reggel már csak kisebb fennakadásokkal kell számolni.