Leütötték a Lehman Brothers vezetőjét

2008.10.07. 14:49
Milliókat kaptak bónuszokban a becsődölt Lehman Brothers vezetői – derült ki azon a kongresszusi meghallgatáson, ahol azt vizsgálják, hogy mi vezethetett a pénzügyi rendszer összeomlásához. A cég vezetőjét néhány hete megütötték a székház tornatermében.

Kongresszusi vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, mi vezethetett a pénzügy rendszer válságához. Elsőként a Lehman Brothers vezetőjét hallgatták meg – tudósít az AP hírügynökség.

A meghallgatások első körében leginkább arra voltak kiváncsiak, hogy a befektetési bank feje hogyan kaphatott százmilliós bónuszokat és hogyan hagyhatta jóvá, hogy a többi vezető tisztségviselő is milliókat kapjon jutalomként. A bizottság elnöke, Henry Waxman azzal támadta Richard Fuldot, hogy az évek alatt 500 millió dollárt kapott attól a cégtől, melyet végül csődbe vitt. Az ezt firtató kérdésre az APF szerint Fuld levette a szemüvegét és kényelmetlenül érezte magát, majd azt felelte azért annyit nem. Saját bevallása szerint 360 milliót vitt haza 2000 óta.

Waxman azt is kifogásolta, hogy miközben a cég vezetése Henry Paulson pénzügyminiszternek könyörgött, hogy mentsék meg a pénzintézetet, milliós jutalmakat javasoltak az céget éppen elhagyni készülő munkatársaknak. Ez utóbbi egyébként egy szeptember 11-ei belső emailből derült ki.

A bizottság elnöke egészen odáig elment, hogy a Lehman Brotherst teszi felelőssé, hogy az elmúlt hetekben felgyorsultak az események, és emiatt volt szükség a 700 milliárd dolláros adósságrendező csomagra. "Mialatt a bank vezetői meggazdagodtak, tönkretették a Lehmant és az amerikai gazdaságot" – idézi Henry Waxmant az AFP.

Fuld a bizottság előtt kijelentette, hogy teljes felelősséget vállal döntéseiért és tetteiért.

Az amerikai kormányzat engedte becsődölni a Lehman Brotherst szeptember 15-én, egy nappal azelőtt, hogy megmentették az AIG biztosítót.

Nemcsak a Kongresszusban vádolják a cég tönkretételével Richard Fuldot. Néhány héttel ezelőtt az irodaház edzőtermében ütötték arcon, miután bejelentette, hogy a Lehman Brothers csődvédelmet kért maga ellen. A CNBS újságírójának két független forrásból is megerősítették, hogy a szeptember 21-én Fuld éppen erősített, amikor odament hozzá valaki és leütötte.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Betét