Már az Egyesült Államokban is népszerű
A szervezet szerint az illegális másolás már ipari szinten folyik, és a kalózpéldányok a cd-írók illetve az írható cd-k árának csökkenése miatt egyre kelendőbbek. A jelentés szerint már az Egyesült Államokban is egyre több illegális példány kel el: 2000-ben még 1,6 milliót, 2001 már 2,8 milliót adtak el ezekből. A helyzet ugyanakkor Kínában, Oroszországban, Brazíliában, Indonéziában és Mexikóban a legrosszabb.
Egyszerre hárommillió ember cserélget
A jelentés ugyan nem számol az internetes fájlcserélő programok által okozott kieséssel, de megjegyzi, hogy 2002 májusában becslések szerint bármely pillanatban egyszerre hárommillió ember válogathatott nagyjából ötszázmillió fájl között. Az IFPI ugyanakkor bejelentette, hogy 2001-ben társszervezeteivel ötvenegy országban összesen nagyjából ezer szervert és 28 ezer szájtot állíttatott le, és körülbelül hétszázmillió fájlt töröltetett.
A szervezet adatai szerint az illegális hanghordozókból (cd-k, kazetták együtt) 2001-ben összesen nagyjából 1,8 milliárd, 2002-ben 1,9 milliárd kelt el.
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
Bár csődeljárás még nem indult a fájlcserélő szolgáltatásáról híressé vált cég ellen, nagyon valószínű, hogy ezzel lezárul az internet történetének egyik legjelentősebb fejezete.
Rovataink a Facebookon