Szívesen lopnak a cégektől az alkalmazottak

Az Egyesült Államokban évente körülbelül 400 millió dollárt visznek haza munkahelyeikről az alkalmazottak. A dolgozók szívesebben lopnak az arctalan óriásvállalatoktól, mint feletteseiktől, derítette ki egy amerikai pszichológus. Szerinte a megoldás a munkahelyi erkölcs fejlesztése lehetne.
Jerald Greenberg pszichológus, az ohioi állami egyetem munkatársa egy nagy amerikai cég 270 vevőszolgálatos dolgozóját kérte fel, hogy áldozzanak szabadidejükből egy órát egy kérdőív kitöltésére. Ezután megkérte őket, hogy fogadjanak el egy jelképes összeget - két dollárt - fáradozásaikért. A résztvevők maguk vehették ki egy apróval teli tálból a pénzt.

A dolgozók több mint fele kissé megemelte a tiszteletdíjat, átlagosan 20 centtel vittek el többet az előre megbeszéltnél. Ezzel szemben csak elvétve vettek ki többet, ha előzetesen azt mondták nekik, hogy a pénz a vállalat valamelyik igazgatójáé, nem pedig magáé a cégé, írta a Nature.

Erkölcsi nevelés

A csip-csup lopások és a nagyobb szabású sikkasztások során az amerikai dolgozók évente körülbelül 400 millió dollárt visznek haza a cégektől. De Greenberg kevesebb lopást tapasztalt azokban az irodákban, ahol erkölcsi irányelvekkel látják el az alkalmazottakat, pontosabban kioktatják őket a lopásnak a cégre és saját magukra is káros következményeitől. Persze ez a tréning hatástalan azoknál, akik az erkölcsi fejlődésre való képességet mérő teszten az átlag alatt teljesítettek.

Mindenestre a pszichológus szerint a vállalatok csökkenthetik a lopások számát, ha bátorítják alkalmazottaikat az erkölcsös hozzáállás kibontakoztatására, és egyúttal hangsúlyozzák magatartásuk lehetséges következményeit.

Komplex jelenség

Többen megkérdőjelezik, hogy a munkahelyeken az erkölcsi nevelés önmagában elegendő lehet. Joshua Bamfield, a Nottinghamben található kereskedelmi kutatóközpont lopásszakértője szerint a munkahelyi lopás inkább egy komplex jelenség, számos tényező játszik benne szerepet. Ilyen maga a lehetőség a lopásra, a kapzsiság és az anyagi szükség is. Emellett a cég kultúrája is számít: "Ha odafent csalnak, akkor ugyanezt fogják lent is csinálni."

Persze vannak olyan kíméletlen munkáltatók is, akik kevésbé törődnek a munkahelyi erkölccsel és alkalmazottaik kifinomult irányításával, hanem egyszerűen annyira megfélemlítik dolgozóikat, hogy azok nem mernek lopni tőlük, hívta fel a figyelmet Bamfield.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32