Megint jó üzlet a luxus

A költségcsökkentés és a pezsgőeladás élénkülése növekvő nyereséghez segítette az első félévben a világ legnagyobb luxuscikkgyártóját, a francia LVMH konszernt.
A Louis Vuitton bőrtermékektől a Moet and Chandon pezsgőkön át a Givenchy divatcikkekig és a Christian Dior parfümig ötvenféle világmárkát birtokló cég tiszta nyeresége, rendkívüli tételek nélkül, 350 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 318 millió euróról. Az elemzői konszenzus 362 millió eurót várt, vagyis az eredmény enyhe csalódást keltett.

Tavaly még sötét volt a helyzet

Az LVMH működési profitja 19 százalékkal 840 millió euróra emelkedett, 708 millió euróról. Ez jobb, mint amire júliusban számítottak, akkor a működési eredmény 15 százalékos emelkedését várták. A vállalat közleményében a működési profit adatát bátorítónak mondta, tekintettel a nehéz gazdasági környezetre, a világgazdaság lassulására és az idegenforgalom gyengülésére a tavaly szeptember 11-i terrortámadások után. 2001-ben az LVMH működési profitja 20 százalékkal csökkent 2000-hez képest.

Egy másik francia luxuscég, a kisebb Hermes international SCA a működési profitjának 5,7 százalékos első félévi növekedéséről számolt be szerdán, 150,1 millió euróra. Az LVMH a bizonytalan konjunktúra-kilátások ellenére "kitűnő évre" számít.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04