Megengedhető luxus - ezzel a szlogennel fut a legújabb hotelcsoport, melynek fókuszában a sokat utazók állnak.
A Dániából származó Citizen M ötletében az a forradalmi, hogy tulajdonképpen nem csináltak mást, mint szétnéztek a repülőterek várójában. A szemük elé táruló látvány megszámlálhatatlan idegeskedő, sokat utazó, szellemi munkát végző ember volt, akiknek a pihenésre vonatkozó igényei viszonylag homogének.
A szükséges piackutatások elvégzése után a Citizen M hotelekbe hatalmas, részben a falakat is helyettesítő ablakok kerültek, a berendezés szerves részét képezi továbbá a hatalmas méretű ágy, az lcd-televízió, valamint a kellemes hangulatvilágítás.
A járatok folyamatos érkezése miatt a hotel szobaszervize is a nap 24 órájában a vendégek rendelkezésére áll. Hiába keresne azonban még bárki is Citizen M szálláshelyet, nem találna, hiszen az első várhatóan 2008 elején nyit majd meg Amszterdamban.
Az elsődlegesen a központi repülőterek mellé épített hotelből, ha beválik az elképzelés, rövidesen Európa összes nagyvárosában, így Budapesten is nyitnak legalább egyet. Az amszterdami, 230 szobás szállodába október 31-étől lehet férőhelyet foglalni, legolcsóbb lakrésze 69 euró lesz éjszakánként.
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
Rovataink a Facebookon