A luxuslakások piacát is átrendezi a válság

2008.09.24. 08:30
Átvette London helyét Monaco, így ma már a földközi-tengeri hercegségben lehet legdrágábban felső kategóriás ingatlanhoz jutni a világon - írja a Bloomberg a Knight Frank brit vállalat felmérésére hivatkozva.

A luxuslakások ára Monacóban egy év alatt átlagban 30 százalékkal nőtt, ezzel szemben a brit fővárosban mindössze 1,8 százalékos drágulást mértek. A szigetországbeli kereslet visszaesése elsősorban a banki elbocsátásokkal és a pénzügyi szektorban dolgozó 300 ezer alkalmazott fizetésének csökkenésével, valamint a továbbra is bizonytalan kilátásokkal magyarázható.

A luxuslakáspiac eddig jórészt ezekre a tehetős bankárokra épült, ám csak a Lehman Brothers csődjének következtében 4500 banki dolgozó került utcára a múlt héten. Az ingatlanok átlagos ára augusztusban öt év óta először csökkent, s továbbra is ez a trend folytatódhat, ugyanis a szakértők szerint a globális válság elhúzódásával jövőre akár újabb 42 ezer állás is megszűnhet.

Ugyanakkor a 10 millió fontnál többet érő lakások ára tovább nő, élükön az új építésű vagy újrabútorozott lakásokkal. Monaco, London és New York mellett egyébként a francia Riviéra és a francia Alpok ingatlanai tartoznak a legdrágábbak közé, ezeket nagyrészt oroszok vásárolják, ahogy a legdrágább londoni és New York-i lakásokat is.

Egy magát megnevezni nem kívánó vevő például augusztusban 496 millió euróért vásárolta meg a francia Riviéra jelképének számító Villa Leopoldát - számolt be az adásvételről a Nice-Matin francia újság. A lap információi szerint Mihail Prohorov orosz milliárdos az új tulajdonos, ám a Forbes 2008-as listája alapján a világ 24. leggazdagabbjának számító üzletember szóvivője cáfolta az értesülést.