Micimackó üzleti ügyei

2001.08.16. 13:50
Micimackó kereskedelmi megjelenési formáinak éber őre, a családi tulajdonban lévő Stephen Slesinger nevű vállalat azt állítja, a Disney becsapta őt 35 millió dollárral.
Mit mond az írás?
- A dolog úgy áll - állapította meg Nyuszi -, hogy be vagy szorulva. - Ez mind attól van - jegyezte meg Micimackó kissé idegesen -, hogy ezeknek a modern lakásoknak nincs elég széles kijáratuk. A bejáratok jók, de a kijáratok nem elég szélesek. - Ez attól van - mondta Nyuszi kereken -, hogy telezabáltad magad. Akartam is mondani, csak nem szeretem figyelmeztetni a vendéget, hogy egyikünk túlságosan sokat eszik. És az az egyikünk nem én voltam. De ezen most kár vitatkozni, elfutok Róbert Gidáért.
A cég, mely 1929-ben Milnétől vásárolta meg a kereskedelmi értékesítési jogokat, még 1991-ben perelte be a Disney-t. Tíz évnek kellett azonban eltelnie ahhoz, hogy a család jogi csapata számszerűsítse, mekkora bevételtől esett el amiatt, hogy a Disney nem számol be pontosan a - munkavégzésben egyébként nem jeleskedő - Micimackó segédletével értékesített termékek forgalmáról.

"Hallatlan! Az elefánt már megette!"

A szakértői vizsgálatok arra mutatnak, hogy a Disney könyvelői olyan pontosságot értek el a mézescsupor-számlálásban, amiben Micimackó független szakértők szerint nem is reménykedhet.

A Slesinger jogi hadosztálya kezdetben azt állította, a Disney-nek legalább 3 milliárd dollár bevétele van abból, hogy szoftverek, videokazetták és DVD-k népszerűsítésében részt vesz a nagy elefántvadász és filozófus.

"A Disney tízmilliókat fizetett ezeknek a résztvevőknek. Hihetetlenül gazdaggá tette őket a Disney képessége, hogy teljesen kiaknázza Micimackó e tulajdonjogában rejlő lehetőségeket" - idézte az Ananova feledhetetlen Funny Business rovata a Disney jogászát.

A Slesinger jogászának válaszára lehet, hogy még napokig várnunk kell.

A szélesebb összefüggések
Bang!!! ... ??? *** !!! Malacka feküdt a földön, és azon tűnődött, mi történt. Első pillanatban úgy rémlett, az egész világ felrobbant körülötte - aztán úgy határozott, hogy talán nem is az egész világ, csak az Erdő, vagy talán még az se, csak ö maga, és most már nincs is a Földön, a Holdon van valahol, és soha nem látja többé Róbert Gidát és Micimackót és Fülest... Aztán azt gondolta: "Jó, de feltéve, hogy a Holdon vagyok, akkor se muszáj órákig így feküdni, arccal a porban..." Így hát óvatosan feltápászkodott és körülnézett. Ott találta magát az Erdőben. "Hát ez furcsa - gondolta. - De mi lehetett hát az a robbanás? Én csak nem szóltam akkorát, mikor elpuffantam?... És hol a léggömb? És mi ez a vacak, nyúlós rongydarab a kezemben?... A léggömb!"