A kínai posta vállalja emailek kézbesítését

Hagyományos papírlevél formájában viszi nemsokára házhoz a kínai posta az emaileket olyan címzetteknek, akiknek nincs internetjük. A piac ígéretes, az országban 1,2 milliárd ilyen ember van. A szolgáltatás a helyi viszonyokhoz képest rettentő drága.
Senki sem fog beleolvasni a kinyomtatott emailekbe - nyilatkozta a posta szóvivője, ám ezt talán ő sem gondolta komolyan. A kínaiak megszokták, hogy bármely levelüket kibonthatják a hatóságok. Az internetezni pedig igencsak szoros korlátok között lehet: tiltólistán van többek között a CNN, a BBC, a Voice of America és a The Washington Post és az AOL webszájtja is.

Drága lesz a szoftver

A Wired szerint évente számos internet cafét zárnak be amiatt, hogy a tulajdonos nem filterez eléggé lelkesen, így a kuncsaftok elmerülhetnek a politikai vita és az online pornó posványában. A netezés eleve annyira drága, hogy kevesen engedhetik meg maguknak, az email-papírlevél szolgáltatás szintén aligha lesz megfizethető a tömegeknek. A neteléréssel rendelkező kuncsaftnak ugyanis 60 dollárért meg kell vásárolniuk egy szoftvert és 4 dollárért egy fizetésre szolgáló feltöltőkártyát. Az első oldal kinyomtatása és kézbesítése 25 centnek megfelelő jüanba kerül majd, a további, legfeljebb 2 oldal 6 centbe.

Cégekre számítanak

Első körben emiatt arra számítanak, hogy kisvállalkozások lesznek a kezdeti felhasználók. A szolgáltatás elindulásakor csak belföldi címekről fogadnak el emaileket, amelyeket 18 nagyobb városba kézbesítenek ki. Kínában összesen 34 millió embernek van internetes hozzáférése.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32